Skip to content
Főoldal / Dakar Rally / Sainz átvette a vezetést összetettben

Sainz átvette a vezetést összetettben

Fotó: Red Bull

Újabb dráma a Dakaron, ezúttal Peterhanselnél. A hetedik szakasz összefoglalója.

A pihenő nap után a La Paz és Uyuni közötti 425 kilométeres szelektív várt ma a még versenybe lévőkre a 2018-as Dakar Rallyn.
A motorosoknál ma a Hondás Barreda Bort nyert, ezzel az összetettben már feljött a harmadik helyre. A Yamahas Van Beveren volt ma a második leggyorsabb, ezzel az élre állt a versenyben, megelőzve a ma harmadik időt elérő Benavidest.
A romániai Gyenes Eménuel ma a 30. lett. Dési János a WP6-nál az 54. idővel haladt el, míg Saghmeister Gábor a WP4-nál a 89. volt.

Az autósoknál Tom Coronel ma reggel osztott meg egy képet a közösségi médiában, amellyen Carlos Sainzzal látható. A kép mellé a következőt írta: a hősöm és a favoritom a 2018-as Dakar győzelemre. Coronel kívánsága könnyen valósággá válhat miután Peterhanselnek ma a 186. kilométer után meg kellett állnia. A Peugeot 3008 DKR MAXI-nak a felfüggesztése és a lengéscsillapítója sérült meg miután eltaláltak egy követ miközben egy motorost kerültek. A már korábban bajba kerülő Despres természetesen megállt segíteni csapattársának. Mr. Dakar végül 1 óra 45 perc hátránnyal tudta folytatni a szakaszt. Ma Sainz bizonyult a leggyorsabbnak (sorozatban második szakaszgyőzelmének örülhetett), ezzel az összetettben is átvette a vezetést. Őt a Toyotasok követték, De Villiers és Al-Attiyah sorrendben, hátrányuk több mint 10 perc volt.

A kamionosoknál a WP3-nál Van Genugten áll az élen az Ivecoval, megelőzve két Kamazost, Nikolaevet és Mardeevet.

Dakar Rally 2018 állás a 7. szakasz után:
Motorosok: 1. Van Beveren 2. Benavides +3:14 3. Barreda Bort +4:45 … 28. Gyenes +3:16:07
Autósok: 1. Sainz 2. Al-Attiyah +1:11:29 3. De Villiers +1:20:54