Skip to content
Főoldal / Dakar 2023 / Sainz: Mintha visszatérnénk a régi időkhöz

Sainz: Mintha visszatérnénk a régi időkhöz

Sainz
Fotó: Audi Communications Motorsport / Michael Kunkel

A 2023-as Dakar Rallyra bevezetett új szabályok következtében a spanyol szerint kicsit vissza tér a verseny a régi időkhöz.

A 2023-as Dakar Rally szabályváltozásai között szerepel egy új mód a szakaszokon: a korábbi neutralizált zónák, amelyekben 15-20 perces szünetek voltak a versenyzők számára, mostantól megszűnnek. “Az útvonalon ezek nélkül a köztes idők nélkül már nem tudjuk pontosan, hogy hol állunk a többi versenyzőhöz képest” – hangsúlyozza Mattias Ekström.

Carlos Sainz számára ez déjà vu: “Olyan, mintha visszatérnénk a régi időkhöz, mert ez régen normális volt. Alapvetően abból tudjuk megmondani a közvetlen ellenfeleink tempóját, hogy akik három perccel előttünk vagy mögöttünk rajtoltak, azokkal az egyik autó utoléri-e a másikat, vagy sem.”

Egy másik kihívás: 2023-ban jelentősen megnő a dűnés szakaszok aránya.
“Számomra a dűnés rész könnyebb” – mondja Edouard Boulanger, Peterhansel navigátora. “Nem kell annyi irányjelzést adnom a sofőrömnek. A navigációnak is könnyebbnek kell lennie. Másfelől viszont a fizikai megterhelés jelentősen megnő, mert az autó sokat ugrál.” A sofőrje is nagyon várja már a homokhegyeket: “Szeretek visszatérni az Üres negyedbe, méghozzá négy napra. Ez egy nagyon autentikus Dakar lesz”.

Carlos Sainz egy másik szempontot emel ki. “A verseny jelentősen megváltozott az elmúlt három évben” – jegyzi meg a spanyol. “Most már megszűntek a rejtett útvonalpontok, és jobban követjük az iránytűt. Az Üres Negyed nehéz lesz, de Lucas és én felkészültünk.” Cruz azt tanácsolja: “A dűnéken azonban a többi versenyző nyomai is hiányoznak. Nem éppen könnyű egy “egyenes vonalat” vezetni a dűnék láncolatain keresztül, ahogyan azt az iránytű adott iránya megköveteli.”

Bármennyire is kemények a szakaszok, egy dologban mindenki egyetért. “A hőmérsékletet könnyű kezelni egy olyan erős klímaberendezéssel, mint amilyen az Audi RS Q e-tronban van” – mondja Stéphane Peterhansel a kollégái nevében.