Thierry Neuville túraautó versenyt nyert

Fotó: Hyundai Motorsport

A Hyundai versenyzője győzelemmel mutatkozott be a TCR Germany-ban.

Thierry Neuville a Német Rally előtt tett egy kitérőt a Nürburgringre, ahol VIP-versenyzőként indul a hétvégén a TCR Germany-ban. A belga versenyző a Team Engstler Hyundai i30N TCR-jét vezeti. Tanácsokkal pedig a WTCR regnáló bajnoka, Gabirele Tarquini segíti.

Thierry Neuville számára mondhatni álomszerűen sikerült ez a beugrás, hiszen már a szabadedzésen is a legjobb időt érte el. Az időmérőt is behúzta, ráadásul új kvalifikációs körrekordot ért el.

A mai versenyen a rajt után többen összeütköztek, ebből az élről induló Neuville sikeresen kimaradt. A negyedik körben Bradley Burns Hondája kapott lángra, mivel nem a legjobb helyen állt meg beküldték a Safety Cart. Neuville az újraindítás után is meg tudta tartani a vezetést, így rajt-cél győzelmet szerzett ma a Nürburgringen. A második helyen Max Hesse finiselt szintén egy Hyundai-al, megelőzve a hondás Julien Apothelozt. Neuville bár megnyerte a versenyt, nem szerezhet pontokat a bajnokságban, lévén VIP versenyző.

A fordított rajtrácsos második verseny holnap 14:40-kor rajtol.

A verseny itt visszanézhető: