Szalayék remekeltek, Lisziék újabb szakaszt hagytak ki

A Selyemút Rally 10. szakaszának az összefoglalója, ahol a magyarok felemás napot zártak.

Ma a Hami-Dunhuang közötti táv várt a Selyemút Rally mezőnyére.
Az autósoknál ezúttal is Peugeot győzelem született, most Peterhansel volt a leggyorsabb. Loeb lett a második, míg Despres a negyedik. Közéjük Hunt ékelődött be a Minivel. A brit versenyzőnek ez az eddigi legjobb helyezése a versenyen. Az összetettben Loeb hátránya ismét 10 perc alá csökkent, továbbra is Despres, Loeb és Al Rajhi az első három sorrendje.

A Szalay Balázs-Bunkoczi László kettős ma újra versenybe szállt és a mezőny végéről rajtolva 25 autót megelőzve a 21. helyen zárták a napot az Opel Mokkával. A tegnapi kihagyott szakaszért kapott 100 órás büntetéssel visszacsúsztak az összesítés 43. helyére. A Liszi László-Liszi Norbert apa-fia páros a mai szakaszt sem teljesítette. A verseny során három joker napjuk van a versenyzőknek amikor kihagyhatják a szakaszt időbüntetés ellenében. Lisziéknek ez már a harmadik joker napjuk volt, így ha még egy napot kihagynak akkor kizárják őket. A holnapi rajtlistán rajta vannak.

A tegnapi gondok után ma újabb gondokkal találta szembe magát Van Den Brink. 40 kilométerrel a vége előtt a jobb hátsó gumi elkezdett szétfoszlani, de kitartott a célig és újabb győzelmet aratott a holland versenyző. Mardeev lett a második megelőzve Sotnikovot. Az összetettben kevesebb mint 5 perc Van Den Brink előnye Mardeev előtt, a harmadik helyen álló Sotnikov is 10 percen belül van.

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 232 people
rallyfanshu
332
 Photos
703
 Followers
403
 Following
Happy Birthday Tiago!

#wtcc #hondacivic #motorsport #touringcar #honda #hungaroring #canon #fiawttc #autorennen #civic #canon700d #autosport #tiagomonteiro #wtcc2017 #hondanation #canon_photos #rallyfanshu #hondagram #fia #tourenwagen #hondafamily #motorsportphotography #canonhun #thepowerofdreamsHamarosan újra HunGarian Baja!

#rallyraid #hummer #hungarianbaja #canon #crosscountryrally #humvee #motorsport #canon700d #fiaworldcup #hummerh3 #4x4 #canonhun #offroad #hungarianbaja2016 #mnasz #canonphotography #tereprally #hummernation #rallyfanshu #humveelife#rallye #mitsubishilancer #iseumrally #canon #rally #evonine #motorsport #rallycar #lancer #canonphoto #rallying #mitsubishi #iseumrallye #rallysport #evo9 #canon700d #rallylife #mitsubishimotors #mnasz #rallypassion #evolutionsandralliarts #canonhun #rallyfanshu #lancerevo #canongraphy #evogram
Ezt olvastad már?
Despres negyedszerre nyert, Szalay és Liszi nem teljesítette a szakaszt

Close