Meeke vezet a Portugál Rallyn

A Citroen, a VW és a Hyundai is egy-egy autóval képviselteti magát az első háromban. A cikkben Paddon bukásáról is van videó.
Meeke kihasználta a kedvező rajtpocizó nyújtotta előnyöket és az első körben a három szakaszból kettőt megnyerve kapásból az élre állt. A szerviz előtt már több mint 10 mp volt az előnye Ogierrel szemben. Sordo volt a harmadik. Abbring már az elején kiállni kényszerült technikai hiba miatt, míg Lefebvret egy defekt hátráltatta.
A második kör első szakaszán előbb Paddon esett le az útról, majd nem sokkal később ugyanabban a kanyarban Tanak is leesett. Mindkét páros jól van. Paddon Hyundai i20 WRC-je kigyulladt az esést követően és kiégett. A szakaszt félbeszakították és Prokop után mindenki megállapított időt kapott. A Hyundairól képet ITT és ITT találsz. Paddon borulása videón:

Sordo ezen a szakaszon feljött a második helyre, míg Neuville a kormányszervóval küzdő Latvalát előzte meg és jött fel az ötödik helyre. Két szakasszal később mindegyik hyundaios versenyző defektet kapott, Sordo ezzel vissza is csúszott a harmadik helyre. Ezen a gyorson kiállni kényszerült Henning Solberg baleset miatt.
Meeke végül több mint fél perc előnnyel zárta a napot Ogier előtt, Sordo tartja a harmadik helyét.

A WRC2-ben Tidemand áll az élen megelőzve Fuchst és Evanst. Suninen már a mai első szakaszon kiállni kényszerült technikai hiba miatt, Kopecky defekt miatt vesztett időt. A Portugál Rallyn szállt be a WRC2 küzdelmeibe a Turán Frigyes-Zsiros Gábor kettős a Ford Fiesta R5-tel. A páros egyenletes teljesítményt nyújtva a 14. helyen állt a kategóriában 7 szakasz után.

A Portugál Rally állása a pénteki versenynap után:

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 232 people
rallyfanshu
344
 Photos
710
 Followers
408
 Following
Hétvégén újra Kamion Eb a Hungaroringen!
Előzetes:www.rallyfans.hu

#etrc #truck #hungaroring #kamioneb #truckrace #canon #fiaetrc #mantruck #motorsport #canon700d #trucklife #kamion #instacanon #truckracing #mercedestrucks #kissnorbi #canonhun #trucks #mercedesmotorsport #canonphoto #rallyfanshu #trucksport #motorsportphotographyMetabond Rally&Tuning Day 2017
További képek: www.rallyfans.hu

#rallye #bmwm3 #rabaring #rally #bmw #motorsport #rallycar #mpower #canon #rallying #bmw❤️ #powerslide #rallysport #m3  #canon700d #rallypassion #bmwnation #sideways #canoneos #rallyfanshu #bmwmotorsport #canonhun #rallylife #bmwgram #canon_photosÚjabb képek kerültek fel a HunGarian Bajaról a Facebook oldalunkra.

#rallyraid #nissan #hungarianbaja #4x4 #nissanpickup #motorsport #canon #crosscountryrally #nissanclub #mnasz #fiaworldcup #4x4offroad #canon700d #nissanlove #hungarianbaja2017 #motorsportphotography #nissanmotorsports #offroad #tereprally #canonhun #nissan4x4 #rallyfanshu #canon_photos #nissanpower
Ezt olvastad már?
Kajto a világbajnokságon

Close