Herczigék újra az Eb dobogón

Fotó: FIA ERC

A Ciprus Rally mai napjának az összefoglalója.

A Ciprus Rally záró napját a Skoda gyári versenyzője, Juuso Nordgren kezdhette az élről. A következő két gyorson tudta növelni az előnyét. Utána azonban borult. Folytatni tudta, de több mint 1 perc hátrányt szedett össze. A sérült autóval elrajtoltak a délelőtti kör utolsó szakaszán is, de újabb balesetet szenvedtek. A rendezők emiatt törölték is a szakaszt. Ekkor a ciprusi Simos Galatariotis állt az élre.  Az utolsó előtti gyorson vette át tőle a vezetés Nasser Al-Attiyah.

Herczig Norbert és Ferencz Ramón az ötödik helyről várta a mai napot. Nordgren kiesése után feljöttek a negyedik helyre. Majd az utolsó szakaszon jött a dráma. A MOL Racing Team párosa jobb első defektet kapott. A páros a beíróban izgult, hogy meg tudják-e tartani a negyedik helyett, amikor jött az újabb dráma: az összetettben élen álló Al-Attiyah megállt a szakaszon. A katarinak lassú defektje volt és végül mindent lebontott az autóról. Három percet vesztettek ezzel, így visszacsúsztak a negyedik helyre. Herczigék feljöttek a harmadik helyre. Bruno Magalhaes lett a második, míg a helyiek nagy örömére Simos Galatariotis nyert.

Botka Dávid és Mesterházi Márk a hatodik helyen állt, amikor etepon eltévedtek és 2 percet késtek. Emiatt 20 mp büntetést kaptak. A Nicosiaban rendezett szuperspecialt megnyerték. Végül a hetedik helyen fejezték be a versenyt.
Bereczki Norbert és Géczy Tamás az ERC3 harmadik helyén zárta a Ciprus Rallyt a Suzuki Swifttel.

ERC Ciprus Rally végeredménye:
1. Simos Galatariotis, Antonis Ioannou (ciprusi) Skoda Fabia R5 1:55:40.2
2. Bruno Magalhaes, Hugo Magalhaes (portugál) Skoda Fabia R5 +0.6
3. Herczig Norbert, Ferencz Ramón Skoda Fabia R5 +1:21.4
4. Nasser Al Attiyah, Matthieu Baumel (katari, francia) Ford Fiesta R5 +2:27.0
5. Orhan Avcioglu, Burcin Korkmaz (török) Skoda Fabia R5 +3:05.7
6. Vojtech Stajf, Marcela Ehlová (cseh) Skoda Fabia R5 +3:25.1
7. Botka Dávid, Mesterházi Márk Skoda Fabia R5 +3:38.5
8. Albert von Thurn and Taxis, Bjorn Degandt (német, belga) Skoda Fabia R5 +3:43.2
9. Christos Demosthenous, Pambos Laos (ciprusi) Mitsubishi Lancer Evo X +4:01.2
10. Petros Panteli, Kyprias Christodolou (ciprusi) Mitsubishi Lancer Evo X +6:44.6

29. Bereczki Norbert, Géczy Tamás Suzuki Swift Sport +25:42.8