Új útvonal az Africa Race-en: Dakartól Dakarig

Fotó: Opel Dakar Team

Jean Louis Schlessert és csapatát mindig is az vezérelte, hogy a tereprali és Afrika szerelmesei a hagyományokat követve hódolhassanak szenvedélyüknek.

Az utóbbi hetekben folyamatosan azon dolgozott a szervezőcsapat, hogy a lehető legjobb megoldást találja meg a versennyel kapcsolatban, ami a Marokkóban kialakult járványhelyzet okán (képtelenség lett volna szeptemberben pályabejárást tartani) az lett, hogy a 2021-es Africa Race mezőnye Szenegálban rajtol, majd Mauritániában kiéli a dűnék iránti olthatatlan vágyát, hogy aztán visszatérjen Dakarba, a Rózsaszín-tó partjára.

„Volt már olyan Dakar rali, amelyik Szenegálban rajtolt és ott is ért célba, ha jól emlékszem, 1997-ben. Három évvel később pedig Dakarból indultunk, és Kairóban értünk célba – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – A mostani Africa Race jónak ígérkezik, hiszen a mezőny át tud menni Mauritániába, ami azért fontos, mert ott vannak az igazi homokdűnék, amelyek a verseny sava-borsát adják, Szenegálban ugyanis inkább szavannákon vezet a versenyzők útja. Az is megkönnyíti az indulók dolgát, hogy ezeken a szakaszokon már nem lesz fagypont körüli a hőmérséklet éjszakánként, így kényelmesen pihenhetnek majd a szakaszok után. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a mezőny még így sem lesz olyan népes, mint az utóbbi években, hiszen sokkal kevesebben engedhetik meg maguknak a mostani helyzetben a maratoni megméretéseket.”

Ami a nevezési díjat illeti, a pluszban felvetődő logisztikai kihívások ellenére a verseny rendezői úgy döntöttek, nem emelik, vagyis ugyanannyit kell fizetni, mint a korábbi években. Az adminisztratív és technikai ellenőrzést a szokásoknak megfelelően Franciaországban végzik el (az egyik kikötőben), majd a járművek egy komp gyomrában elhajóznak Szenegálba. A verseny maga január 5. és 17. között zajlik majd.