Tovább remekelnek a magyarok az Africa Racen

Fotó: Africa Race

Az autós-kamionos összevont listát már a magyarok vezetik.

A tegnapi nyúlfarknyi bemelegítés után ma már egy 329,47 kilométeres szelektívvel folytatódott az Africa Race Marokkóban, Tarda és Mhamid között.

A motorosoknál a korábbi Dakar-menő, az Africa Racet többször is megnyerő Pal Ander Ullevalseter volt a leggyorsabb, ezzel összetettben is az élre állt.

A magyarok tovább remekeltek Afrikában. A Kovács Miklós-Czeglédi Péter-Ács László trió a kamionosoknál és az összevont autós-kamionos listán is a második időt autózta. Ez azt jelenti, hogy a Qualisport csapata összevont autós-kamionos lista élére állt. Ma a Bouwens-Boerboom-Driesmans hármas nyert. Azt, hogy a mai pálya menyire a kamionoknak kedvezett jól mutatja, hogy az első négyben csak egy autó volt.

„A kamionok napja volt a mai, ez tisztán látszik az eredményeken, hiszen a szakasz első négy helyezettje közül három kamionos egység volt. A célba ugyan elsőként értünk be, de a mögöttünk érkező belga kamion még nálunk is gyorsabbnak bizonyult, de nem csüggedünk, sőt! Nagyon boldogok vagyunk mindannyian, hiszen pályafutásunk során most először vezetjük az Africa Race autós-kamionos értékelését. A táborba érve számos elismerő szót és vállveregetést kaptunk, ami jól esett, mert nagyon elfáradtunk. Féltáv után eltűntek előlünk az autók, attól kezdve a motorosokat kellett előzgetnünk. Amiatt is örülünk, hogy nem erőltettünk semmit, de még így is sikerült ilyen szép eredményt elérni. A jelenlegi állás ígéretes, ösztönző, de egy pillanatig sem felejtjük el, hogy a vége még borzalmasan messze van.” – nyilatkozta a napi szakasz végén Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája.

Ma a mezőny másik magyar kamionos egységének is jobban ki jött a lépés. A Fazekas Károly-Horn Albert-Csákány Péter egység a kamionosok között a harmadik, míg az összevont listán a negyedik helyen zárták az Africa Race második versenynapját.

A mezőny egyetlen magyar autós párosa a Varga Imre-Torma József duó egy kategória 4. és az összevont lista 17. helyet ért el ma.

Az Africa Race állását ITT tudod megnézni.