Skip to content
Főoldal / WRC / Michelisz második Motegiben, Ogier harmadszorra is világbajnok

Michelisz második Motegiben, Ogier harmadszorra is világbajnok

Fotó: David Noels/Honda Racing

A WTCC japánban fordulóján Michelisz Norbi dobogóra állhatott, míg az Ausztrál Rallyn győzelemmel lett harmadszorra is világbajnok Ogier.
Motegiben Michelisz Norbi az első futamon nem tudta megőrizni az első helyét, Lopez lerajtolta őt. Tarquini remek rajttal feljött a harmadik helyre, sőt úgy tűnt Norbinál is gyorsabb. Végül az első háromban nem történt változás a verseny végéig, így Lopez idei 7. győzelmét szerezte. Coronel és Chilton ugyanabban a kanyarban csúszott ki fékhiba miatt.

A második futamon már a rajt után bajba került Norbi, Bennanival ért össze, így az utolsó helyre esett vissza. Innen felküzdötte magát a pontszerzők közé, de végül ki kellett állnia, mert az autó vészprogramra kapcsolt. A harmadik helyről remek rajtot vett Monteiro és az élre állt. Ezt a verseny végéig meg is tartotta, így megszerezte a hazai győzelmet a Honda számára. Lopez defektet kapott és ki kellett állnia. Monteiro mögött Valente és Muller csatázott, azonban a Citroenesnek felnyílt a motorháztetője, így kiintették. Utána a Huff-Tarquini-Loeb hármas szolgáltatta az izgalmakat. Tarquini bebújt Huff mellé, de megelőzni nem tudta, őt viszont megelőzte Loeb. Majd nem sokkal később ugyanez történt visszafelé, Tarquini használta ki Loeb sikertelen előzési kísérletét. Az utolsó kör utolsó kanyarjában azonban a kilencszeres rally világbajnok megelőzte a Hondás versenyzőt.

Az Ausztrál Rally zárónapját Ogier az élről várta. Ogier nem bízta a véletlenre a dolgot, a nap összes gyorsaságiját megnyerte. Így győzelemmel ünnepelhette harmadik világbajnoki címét. Latvala átvette a második helyet Meeketől, de nem tudta megakadályozni csapattársát abban, hogy újra elhódítsa a címet. A VW a konstruktőri címet is megnyerte. A WRC2-ben Al-Attiyah nyert.

Az Ausztrál Rally végeredménye:
1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC 2:59:16.4
2. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC +0:12.3
3. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS 3 WRC +0:32.6
4. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +0:38.5
5. Hayden Paddon Hyundai Motorsport i20 WRC +0:55.1
6. Ott Tanak M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1:38.0
7. Thierry Neuville Hyundai Motorsport i20 WRC +2:08.3
8. Dani Sordo Hyundai Motorsport N i20 WRC +2:15.2
9. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +4:33.7
10. Nasser Al-Attiyah Ford Fiesta RRC +11:46.5 WRC2