Marton Gergely dobogós Barcelonában

Fotó: Marton Gergely Facebook

A rallycross Vb és Eb első fordulójának az összefoglalója.

Petter Solberg már a kvalifikációk során is remekelt Barcelonában, a rallycross világbajnokság idei első versenyén. Az elődöntőjét is magabiztosan nyerte. A döntő azonban már nem sikerült ilyen jól a korábbi rally világbajnok számára. Ugyanis Mattias Ekström kivezette a rajt után és nekiütközött a pálya szélén lévő “balonnak”. Ekström ezután nagyot csatázott a címvédő Johan Kristofferssonnal. Kettőjük csatáját az döntötte el, hogy Ekström jobb Joker kört teljesített.  Ekströmöt végül kizárták az ütközés miatt, Kristoffersson nyert Loeb és Bakkerud előtt.

Az Európa-bajnokságon öt magyarnak szurkolhattunk. A Supercarok között Kárai Tamás az elődöntőig jutott, ott a hatodik helyet szerezte meg és nem jutott tovább. Ezzel 6 Eb pontot szerzett és 12. a bajnokságban. Lukács “Csucsu” Kornél Skoda Fabiaja még nem készült el, így egy VW-vel indult. Pénteken a vizes pályán megtartott két kvalifikáció után még pontszerző helyen állt. Másnap a száraz pályán már nem találta a ritmust és a 22. helyen végzett. Mögötte Mozer Attila zárta a versenyt. A versenyt Nitiss nyerte Marklund és Dubourg előtt.

A S1600-as Eb-n Marton Gergely dobogóra állhatott miután a kvalifikációk után másodikként jutott az elődöntőbe, ahol szintén második lett, a döntőben pedig harmadik. A dobogóra még Baumanis és Terpereau állhatott. Szijj Zsolt is jól ment ő is bejutott az elődöntőbe, ott hatodik lett.  Marton Gergely a bajnokságban  második, míg Szijj Zsolt a tizenegyedik.

Rallycross Vb és Eb barcelonai eredményei IDE kattintva tekinthetőek meg.