Jövőre Scheider BMW-vel a WRX-ben, Bakkerud a WRC2-ben?

Fotó: FIAWorldRallycross.com

Érdekes hírek láttak napvilágot a két versenyzővel kapcsolatban.

Timo Scheider idén az MJP Racing Team Austria színeiben versenyzett a WRX-ben és a BMW-nél is versenyzett más szériákban. Jól kezdődött számára a szezon, hiszen Spanyolországban dobogóra állhatott. A szezont a tizedik helyen fejezte be. A korábbi DTM versenyzőt 2017-re a BMW is szerződtette, velük többek között a Nürnburgringi 24 órás verseny indult.

A Motorsport.com kérdésére a német versenyző megerősítette, hogy 2018-ban is a WRX-ben szeretne indulni, de még nem tudja melyik csapatnál. Azt is elárulta, hogy jövőre is indul BMW-vel más versenyeken, de az igazi célja, hogy a WRX-ben is a bajorokkal induljon.

Egy hónappal ezelőtt kiderült, hogy a Ford, s vele a Hoonigan Racing is kiszáll a rallycross világbajnokságból, így jelenleg Andreas Bakkerud sem tudja, hogy hol fog versenyezni. Elmondta, hogy annak idején ők Ken Blockkal hosszútávról beszéltek, így hatalmas csalódás volt ez.
“Majdnem az összes csapattal beszéltem a WRX-ben.”-kezdte a hatszoros futamgyőztes. “De még ők sem tudják mi lesz. Még csak november van és a következő szezon csak áprilisban indul, így korai lenne bármit aláírni.”

A norvég versenyző elmondta, hogy arra is gondolt, hogy beszél Malcom Wilsonnal arról, hogy jövőre a WRC2-bn versenyezne egy Forddal. A Ford Fiesta R5 nem lenne ismeretlen Bakkerud számára, hiszen szeptemberben már indult ilyen autóval a Castle Combe’s Rally Day-en.
A fő célja azonban, hogy jövőre is a rallycross világbajnokságon versenyezzen egy győzelemre esélyes csapatnál.