Thierry Neuville az élről esett ki a szombati nap végén. Összefoglaló a napi eseményekről.
Thierry Neuville reggel visszacsúszott a második helyre, majd három szakaszgyőzelmének is köszönhetően 17,2 másodperccel vezetett hazai WRC futamán, az Ypres Rallyn. Azonban az utolsó előtti szakaszon árokba csúszott, a nézők kiszedték, de pár méter után félre kellett állnia a belgának.
Így ismét Ott Tanak állt az élre, 8,2 másodperces előnnyel zárta az élen a napot. Elfyn Evans holnap biztosan meg fogja szorongatni a győzelemért. Esapekka Lappi már egy perc feletti hátránnyal a harmadik, akit Oliver Solberg követ.
Adrien Fourmaux-t etapon megállították a rendőrök, így két percet késett egy IE-ből, amiért 20 mp büntetést kapott, ezzel csúszott vissza Solberg mögé az ötödik helyre. Takamoto Katustának egész nap olyan volt a hibrid hajtása mint a népmesei hős: hol volt-hol nem. A hatodik helyen zárta a napot.
A japán mögött a WRC2 élmezőnye teszi teljessé az első tízet. Stéphane Lefebvre kicsit növelni tudta az előnyét Andreas Mikkelsen előtt. Yohann Rossel a harmadik, megelőzve Grégoire Munstert.
Kalle Rovanpera autóját megcsinálta a csapat, a finn ezt három szakaszgyőzelemmel hálálta meg. Craig Breen a szombati második gyorson csúszott árokba és borult fel.
WRC Ypres Rally állása a szombati nap után ITT megtekinthető.