Skip to content
Főoldal / Tereprali / XV. HunGarian Baja 2018

XV. HunGarian Baja 2018

A tereprali világkupa hazai fordulójának az előzetese minden hasznos információval.

Augusztus 09-12. között immáron tizenötödik alkalommal rendezik meg a HunGarian Baja-t, mely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a tereprali világkupa része.
Pénteken Veszprémben az Óváros téren a rajtceremóniával kezdődik a verseny. Még aznap vár az indulókra, egy 11,5 kilométeres szuperspecial. Szombaton egy 220 kilométeres szelektívet kell kétszer teljesítenie a mezőnynek. Ez a szakasz környezet védelmi okokból két részre lesz osztva. A szombati pálya érinti a nagylőteret, a kislőteret, a Bakony rallysabb útjait, valamint visszakerült a programba a döbröntei patakátkelés is. A szervezők szerint ez lesz az eddigi legjobb pálya.

A tereprali világkupa állása jelenleg: 1. Jakub Przygonski,  2. Vlagyimir Vasziljev és 3. Martin Prokop. Természetesen mindhárman itt lesznek Veszprémben, de itt lesz a Dakar Rallyt motorral és autóval is megnyerő Nani Roma is (a HunGarian Baja-t 2013-ban nyerte meg).
Öt kamion egység is indul az idei HunGarian Baja-n.
A motoros világkupa idei végső győztesét nálunk koronázzák meg, úgyhogy abban a kategóriában is hatalmas küzdelem várható.
Giniel de Villiers navigátorát, Dirk von Zitzewitz-t ezúttal egy side by side volánjánál láthatjuk majd.

Nevezési listák:
Motor&Quad& Buggy&SBS&SSV
Autók és kamionok

Facebook esemény

Korábbi képeink:
Babor: 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2008
Pintér Dániel: 2016
WDavi: 2013