Skip to content
Főoldal / ORB / Wirtmann: Mintha a vb-re készülnénk

Wirtmann: Mintha a vb-re készülnénk

Wirtmann Mecsek Rallye 2021

Régi-új navigátorral áll rajthoz Wirtmann Ferenc az idei Historic Országos Rallybajnokság szezonnyitóján, az Orfű Rallyn.

A Ford Escort Mk II-esben ezúttal Nyirfás Julianna olvassa az itinert. Wirtmann állandó társát, Kerekes Jotit ugyanis kölcsön adta egykori navigátorának, Schneer Lászlónak, aki a csapat Gruppe 2-es Zsigulijával debütál a historic bajnokságban. 

Ritkán fordul elő a Wirtmann műhelyben, hogy nem az Mk II-es Escort áll a középpontban. Az autó most is megkapta a téli felkészítést, ami egy féktárcsa és olajcseréből állt az Orfű Rally hetében. Addig elő sem került a tavalyi szezonzáró futam óta. Ugyanis mindenki a csapat Gruppe 2-es Zsiguliján dolgozott, ami 11 éve készült el, de tulajdonképpen most futotta az első tesztköreit. 

„Most sincs még kész teljesen – nevet Wirtmann. – 11 éve nagyon szépen összeraktuk, de az állás nem tett jót neki, úgyhogy szinte nincs olyan tömítés, amit ez elmúlt hetekben ne kellett volna kicserélni rajta. 

Az Orfű Rally lesz az első éles bevetése Schneer Lacival a volán mögött, aki 2011-ig navigált nekem és most úgy gondolta, kipróbálja magát a volán mögött is. Mindenki a Zsigulin dolgozott, még egy villamos munka van rajta, remélem bírni fogja a versenyt. 

A szezonnyitóra kölcsön adtam Lacinak (Kerekes) Jotit, de csak erre az egy versenyre. Joti helyére pedig (Nyirfás) Julcsi ugrik be. Vele is versenyeztem már többször, hihetetlen precíz, nagyon jó navigátor. Most is úgy készül, mintha a vb-re mennénk. 

Az Escort is készen van. A héten elővettük, új féktárcsát, olajcserét kapott, beállítottuk a futóművét és ezzel meg is volt a téli nagy szerviz. Egy kört mentem vele, hát nagyon harap, észnél kell lenni. Fél éve versenyeztem vele utoljára, szerintem Orfűn az első körben kicsit óvatosabban kezdek, aztán majd meglátjuk.“