Skip to content
Főoldal / ERC / Wales is törölve

Wales is törölve

Hyundai Wales Rally
Fotó: Hyundai Motorsport

Sordo és Loubet WRC-vel a római ERC futamon.

Újabb WRC futam törlésére került sor. Ma a Wales Rally került ki a 2020-as naptárból.

„Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. Konzultáltunk a partnerekkel és a legfőbb finanszírozóval, a walesi kormánnyal. A konzultációk után nem maradt más választásunk mint törölni a Wales Rallyt. Noha javul a helyzet, továbbra is sok a kérdőjel a tömegrendezvények körül valamint az utazások terén, amihez még hozzá jön, hogy jöhet a vírus második hulláma.”-mondta David Richards.

Így a WRC idei naptárában a török, a német és japán verseny mellett a korábban már elhalasztott argentin és olasz verseny szerepel.

Bár WRC futam leghamarabb szeptemberben lehet a Török Rallyval, a Hyundai ismertette nyári programját.

Az ERC szezonnyitóján, a Róma Rallyn debütál a Hyundai i20 WRC volánja mögött Pierre-Louis Loubet. Dani Sordo szintén WRC-vel áll rajthoz az olaszoknál. A Rally Stars kategóriában fognak indulni, így eredményük sem az ERC sem az olasz értékelésbe nem fog bele számítani.

Craig Breen a római verseny mellett a Rally di Albán is elindulhat az R5-ös Hyundaijal. A Rally di Albán Loubet mellett Luca Pedersoli indul WRC-vel.

Augusztus elején a Dirtfish Rallyn (korábbi Észt Rally) Thierry Neuville és Ott Tanak indulhat WRC-vel.