Skip to content
Főoldal / Rallycross / Története legjobb szezonrajtját produkálta Máriapócson a Korda Racing

Története legjobb szezonrajtját produkálta Máriapócson a Korda Racing

Benyó Máriapócs Rallycross
Fotó: Korda Racing Kommunikáció

A hétvégén indult a 2023-as Magyar Rallycross Országos Bajnokság, és a Korda Racing számára jobban nem is sikerülhetett volna az idénynyitó. Ugyanis a csapat két első, egy második és két harmadik helyet szerzett, de talán még ennél is fontosabb, hogy valamennyi versenyző pontszerzőként zárt Máriapócson. Benyó Máté – aki a hazai versenyek mellett az Európa-bajnokság valamennyi megmérettetésén ott lesz – futamgyőzelemmel hangolt a nyirádi Eb-futamra.

Ennél szebb és eredményesebb idénynyitót még nem zárt az off road szakágban a Korda Racing. A 2023-as Magyar Rallycross Országos Bajnokság első versenyén összesen öten állhattak dobogóra – ebből ketten, Benyó Máté és Kovács Domonkos győzött – és valamennyi versenyző pontszerzőként zárt a RabócsiRingen.

Benyó Máté – aki az elmúlt két esztendőben mindkétszer másodikként zárt összetettben, miközben számos futamgyőzelmet aratott a Supercarban – eddigi pályafutása legkeményebb szezonnyitóján hatalmas sikert aratott. Máté ugyanis a Peugeot 208 ERX-szel egész versenyhétvégén remekelt, így nemcsak a magyar bajnoki idénynyitóját nyerte meg, de a CEZ – Közép-Európa Zóna bajnokság – első fordulóját is. A mutatott teljesítménye több mint bíztató a nyirádi Eb-rajt előtt.

„Jobban nem is alakulhatott volna számomra a bajnoki szezonnyitó. Ránézve az eredménylistára egy sima győzelemnek tűnhet, hiszen a megszerezhető maximális pontszámot szereztük a RabócsiRingen, de közel sem volt ez ennyire könnyű verseny. Folyamatosan változtak az időjárási körülmények és így a pálya állapota is, amihez menetről menetre alkalmazkodni kellett mind vezetéstechnikában, mind pedig beállításokban. Az ellenfelek erős tempót diktáltak, keményen kellett nyomni, hogy győzelemmel zárhassuk a versenyt. A magyar bajnoki mellett a Közép-Európa Zóna bajnokság első fordulóját is sikerült megnyernem, komoly nemzetközi ellenfeleket is megelőzve. Boldog vagyok, hogy mindkét értékelést megnyertük, és hogy minden körülmény között stabilan teljesítettünk. Ez ugyan egy hosszú szezon remek kezdete volt csupán, de egy pozitív visszajelzés számunkra arról, hogy jó az az út, amin járunk, és amiben hiszünk. Remek felkészülés volt ez számomra és a csapat számára is a nyirádi Európa-bajnoki bemutatkozásra, ahol a sportág legjobbjai közé fogunk csöppeni zöldfülüként” – közölte Máté.

A Super1600-asok között a tavalyi bajnoki pontversenyben harmadik Kovács Sámuel idén azonnal egy dobogós helyezéssel nyitott Máriapócson. A teljesítményét és az elszántságát látva ez a harmadik hely csak a kezdet…

„Nagyon vártam a szezon első versenyét, ami Máriapócson volt. Az autót a csapat remekül felkészítette, a felkészülési időszakban én is folyamatosan készültem mentálisan és fizikálisan is. A körülmények nagyon változatosak voltak a hétvégén. Vasárnap száraz, napos időnk volt, de hétfőn délelőtt folyamatosan esett, míg a délutáni döntőre szinte teljesen felszáradt a pálya. A rajtokból jól el tudtam jönni, de bármennyire igyekeztem, sajnos ezt a pozíciót nem tudtam megtartani. Nagyobb csatározások nélkül a döntőben a harmadik helyen végeztem. Ez a dobogó egy jó alap a folytatásra” – fogalmazott Sámuel.

Ezúttal már az öccse, Kovács Domonkos is a csapat színeiben versenyzett a Hankook CrossCar RX Cup sorozatban. Igazán nem mondható el róla, hogy újoncként elaprózta a kategóriába való belépését, ugyanis azonnal egy szép győzelemmel kezdte a 2023-as idényt.

„Nagy izgalommal vártam az idei szezont, hiszen rengeteg újdonság volt a hétvégén. Ez volt az első versenyem a Korda Racing versenyzőjeként, ráadásul egy új kategóriában, a Hankook CrossCar RX Cupban álltam rajthoz. A vasárnapi napon a szabadedzéseken már egész jó tempót tudtam autózni, és ezt sikerült az első két előfutamon is megismételni. Hétfő reggel leszakadt az ég, szóval a bemelegítő edzés és a harmadik kvalifikációs futam is esős körülmények közt zajlott, amit nagyon élveztem. A döntőt a második rajtkockából kezdtem meg. Jó joker taktikának köszönhetően sikerült megszerezni az első helyet, és így én szereztem a legtöbb pontot a hétvégén” – mondta Domonkos.

Szintén kategóriát váltott Bagaméri Bálint, aki jól teljesített tavaly, és csak apróságokon múlt, hogy nem tudott a döntőbe kerülni a versenyeken. 2023-ban aztán megtört a jég, a negyedik helyen zárt, és a dobogó sem volt távol.

Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl. Szerintem az elmúlt évek legnehezebb körülményei között kellett megvívnunk egymással. Folyamatosan változtak a tapadási viszonyok a pályán, és erre a tesztek alapján még nem igazán voltunk felkészülve. Az egyik előfutamot sikerült egy jó előzéssel megnyernem, viszont másnap, a szakadó esőben a falban végeztem és utolsó lettem. A döntőben próbáltam hibamentesen vezetni, harcoltam Mózer Kristóffal a második helyért, de sajnos egy műszaki hiba miatt csak a negyedik helyre tudtam befutni. Összességében sokat tanultam a kocsiról és arról, hogy miként is kell vezetni ilyen körülmények között – jelentette ki Bálint.

A női részleg egyrészt kibővült – a Korda-lányokon kívül Bagaméri Réka is csatlakozott hozzájuk –, és tavaly az élete első szezonját teljesítő Korda Réka idén előrébb lépve a Swift Hybrid Cupban állt rajthoz. Ám nemcsak odaállt, hanem szépen teljesítve végül a harmadik helyen végzett.

„Az első versenyhétvége számomra elég hullámzónak bizonyult. A vasárnapi napon száraz körülmények között zajlott a verseny. A második kvalifikációs futamban sajnos az én hibámból az első kanyarban kiforogtam, ezzel nagyon sok időt vesztettem. Hétfőre leesett az eső és a bemelegítő edzésen falnak ütköztem, az autónak a jobb eleje megsérült. Szerencsére a szerelők ezt a harmadik kvalifikációra már orvosolták! A döntőben a hatodik helyről indulva kezdtem a futamot, és végül, némi szerencsével a harmadik helyen zártam” – mesélte Réka.

Nővére, Zsófi – aki tavaly a női bajnoki címről azonos pontszám mellett maradt le – szintén ebben a kategóriában indul az idén. Ő is elégedetten nyilatkozhatott volna a versenyt követően, hiszen egész hétvégén ő volt a leggyorsabb, ám a döntőben – ahol az élről indulhatott – rögtön a rajt után megbicsaklott az autója, és a falba csapódott. Első helyett ötödik lett, ám nincs elkeseredve.

„Kíváncsian vártam az idénynyitót, hiszem új kategóriában indultam, és én teszteltem a legkevesebbet az autóval. Az első nap száraz körülmények között a leggyorsabb tudtam lenni, nagyon jó volt a tempóm. Hétfőre leszakadt az ég, amitől kicsit tartottam, de itt is sikerült jó időt autóznom igy összesítve az első helyről vártam a döntőt. Egy jó rajt után másodiknak fordulhattam volna, de az autóm megbicsaklott, és nagy erővel a falba csapódtam, így nem tudtam folytatni a versenyt. Nem csüggedek, a tempóm jó volt. Mindenki biztos lehet abban, hogy Kakucson támadok” – fogalmazott Zsófi.

A csapat második újonca, Bagaméri Réka szintén egy Suzuki Swifttel állt rajthoz, igaz, ő az RX bajnokság junior kategóriájában. A versenyből – kicsit izgulva – kihozta a maximumot, tapasztalatokat és 5 bajnoki pontot szerezve.

Életem első magyar bajnoki RX futama volt a múlt hétvégi. Nagyon izgultam, és sajnos több olyan szituációba is belekeveredtem, amiben nem voltam igazán hibás. De ez nem baj, valahol számítottam is erre, mert a juniorok futamai mindig ilyenek voltak a múltban. A célom az volt, hogy a lányok között a dobogóra álljak, ami most nem sikerült, bár nagyon kevésen múlt. Nem vagyok elkeseredve, a következő futamon már ott leszek közöttük – mondta Bagaméri Réka.

A tavaly is a Mazda MX-5 Kupában versenyző Várkonyi Bence – összetettben megszerezze a harmadik helyetmarad ugyanebben a kategóriában, és a már meglévő tapasztalatait is felhasználva egy nagyon értékes második hellyel kezdte az évet.

Úgy gondolom, hogy összességében egy nagyon jó versenyen vagyunk túl így a szezon kezdetén. Nehezen hangolódtam valamiért a pályára, ami az első és a második kvalifikáció időeredményein is meglátszott, de a nap végére harmadikként zártam. Másnap leesett az eső, aminek örültem, mert szeretek esőben menni. Noha a harmadik kvalifikációban az élen mentem, végül utolsó lettem, mivel nem mentem ki a hosszabb nyomvonalra, amiért félperces időbüntetést kaptam. Az elődöntőmet sikerült a második sorból megnyerni, így a második rajtkockából vártam a mindent eldöntő futamot. A döntőben végig első helyen autóztam, de a pálya sokat száradt már helyenként, én pedig túl óvatos voltam, ezért a mögöttem lévők sokat hoztak rajtam a körökben. Amikor Joker körről visszaértem, a második helyet tudtam csak bezsebelni. Elégedett vagyok az eredménnyel, de a döntőben éreztem, hogy még van benne – állította Bence.

A Korda Racing csapatvezetője nagyon elégedetten gondol vissza a máriapócsi szezonnyitóra. Csapatával összesen öt dobogós helyet hozott, míg valamennyi versenyzője pontszerzőként zárt.

„Soha rosszabb idénynyitót! Most mondhatnám azt, hogy részemről akár be is fejeződhetne a bajnokság, de ez nem lenne fair azokkal szemben, akikben még annál is több van, mint amit a RabócsiRingen mutattak. Például Zsófi, aki pazarul versenyzett egész hétvégén, ha nincs a döntőbeli baleset, most három győzelemről kéne nyilatkoznom. Vagy inkább négyről, ha Bence nagy előnyről nem óvatoskodja el a finálét… De ne legyünk telhetetlenek! Máté igazi csapatkapitányként versenyzett, magabiztos győzelmet aratott. Elképesztően motivált, nem lennék meglepődve, ha Nyirádon ő lenne az Eb meglepetésembere. Domi fantasztikusan mutatkozott be a kategóriájában, gyönyörű győzelmet aratott. Sami a dobogójával jelezte, komolyan gondolja, hogy az év végén bajnok szeretne lenni. Réka és Bálint rengeteget fejlődött tavaly óta, ha kellően türelmesek és alázatosak, már idén sok szép eredményt elérhetnek. Akárcsak a másik Réka, aki a juniorok között kicsit megilletődötten vívta első csatáját” – jelentette ki Spitzmüller Csaba.

A Korda Racing együttműködő partnerei:  Hertz – Mercur Rent a Car Kft, Tesco Biztosítás, Corax-Bioner Zrt., Harmata-94 Kft., Benks Kft., Benks-Hyper Kft., Wolf Akadémia Kft., Novo-Fire KFt., Sun&Fun Holidays Kft, Hetech Tren Kft, Generalkommandó