Skip to content
Főoldal / WTCR / Tassi Attila a WTCR-ben gyári versenyzőként

Tassi Attila a WTCR-ben gyári versenyzőként

Tiago Monteiro csapattársa lesz a fiatal magyar versenyző.

A Honda hivatalosan is bejelentette, hogy Tassi Attila lesz a negyedik gyári támogatott versenyzője a WTCR-ben. A 19 éves versenyző a Hell Energy támogatásával a KCMG istálló által felkészített Hondával fog versenyezni. A csapat szintén újonc lesz a túraautó-világkupán. Attila számára nem lesz ismeretlen a KCMG, hiszen tavaly is nálunk versenyzett az Európa-kupán, ahol két győzelmet is szerzett velük és a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

„A legnagyobb álmom vált valóra. Tudom, sokszor említettem tavaly, hogy 2019-ben már a WTCR-ben szeretnék versenyezni, de ez eddig csak álom volt, amiről most szinte el sem hiszem, hogy valóra vált!
Nagyon megtisztelő, hogy a Honda ennyire bízik bennem, és mindent meg
fogok tenni annak érdekében, hogy bizonyítsak nekik, és a közönségnek.
Fontos megjegyeznem, hogy a HELL ENERGY és a családom támogatása nélkül nem tartanék most itt, ezúton köszönöm nekik ezt a fantasztikus
lehetőséget. Arról nem is beszélve, hogy a mezőny egyik legtapasztaltabb pilótája lesz a csapattársam. Biztos vagyok benne, hogy Tiago Monteiro-tól
rengeteget fogok tanulni, és ütős csapat leszünk. Már most nagyon jó a kapcsolatunk Tiagoval, remélem ez így is marad. A mezőny idén erősebb, mint valaha. Többszörös világbajnokok ellen kell helytállnom, de mindent
megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból. – mondta Tassi Attila.

Csapattársa az a Tiago Monteiro lesz, aki súlyos tesztbalesete után most tér vissza teljes szezonra. „Nagyon izgatott vagyok, hogy ismét visszatérhetek a főállású versenyzéshez a KCMG-vel és a Hondával. Amiatt is, hogy egy olyan fiatal, gyors és elszánt pilótát köszönthetek csapattársamként, mint amilyen Attila. Tudom, hogy vele remekül fog menni a közös munka” – mondta a korábban a Formula-1-ben is megfordult Monteiro.