Skip to content
Főoldal / ORB / Szauer Gergő és Kerék István újra bajnokok!

Szauer Gergő és Kerék István újra bajnokok!

Szauer Rally Hungary

Kalandos szombat reggeli gyorsasági után a 2wd és az RC4-es kategória harmadik helyét szerezte meg Szauer Gergő és Kerék István a Nyíregyháza Rallyn.

Ezzel megnyerték a 2wd és az RC4-es kategória bajnokságát, a Peugeot Kupában pedig egy helyet javítva a másodikon végeztek. Ebben azonban hatalmas szerepe volt a szurkolóknak Újhután, akik nélkül a Hideg Rally Team párosa nem is tudta volna befejezni a versenyt. 

„Hú, nem is tudom, hol kezdjem – mondta Szauer Gergő. – Először is nagyon nagy öröm számunkra, hogy a hétfutamos bajnokságban öt futamon indulva meg tudtuk védeni a 2wd és az RC4-es bajnoki címünket. Ha a pontszámokat nézed, akkor elég nagy lett az előnyünk, de ez csak annak köszönhető, hogy Német Laciék kiestek a Nyíregyháza Rallyn. Különben szorosabb lett volna. 

A Peugeot Kupában nehezebb dolgunk volt, ott az öt versenyből csak hármon tudtunk indulni. Másodikok lettünk a bajnokságban, ami több, mint amit reméltünk. 

A Nyíregyháza Rally elég kalandosan kezdődött. A szombat reggeli első gyorson úgy érzem, jó ritmusban jöttünk le. A cél előtt van egy hármas kanyarkombináció: bal 2 mínusz, későn vége bent, rajta?! jobb egy tempó ki. Már a bal kettőben kirántották alólunk az autó hátulját. 

Nem tudom pontosan, mi történt, mert nem mentünk gyorsan, nem kockáztattunk. Kerék Pisti is azt mondta, hogy kellett ott lenni valaminek. Lényeg, hogy elúszott a hátulja. Ellenkormányoztam, de láttam, hogy nem tudom összeszedni. Megállt az autó, már menet közben kinyomtam a kuplungot, kapcsoltam egy egyest, hogy amikor megáll, tovább tudjunk menni, de lefulladt a motor. 

Próbáltam újraindítani, de nem forgatta az indítómotor. Annyira ártatlan szituáció volt, hogy még a nézők sem jöttek tolni minket, mert azt hitték, megyünk tovább. Úgy kellett integetni nekik, hogy toljanak be. Harmadik kísérletre sikerült. Nagyon köszönöm nekik a segítséget, mert nélkülük nem tudtuk volna folytatni.

Két percet veszítettünk, de úgy voltunk Pistivel, hogy amíg mozog az autó, addig küzdünk. Az RC4-ben a harmadik helyre jöttünk fel, a Peugeot Kupában a másodikra – csak ketten maradtunk a végére. A nemzetközi mezőnyben sokadikok lettünk, nem csak a két percnek köszönhetően. Ezeknél a srácoknál a tehetség és a rutin nagyon jól összeállt, én a saját lehetőségeinket kihasználva nem tudtam felvenni velük a versenyt, de hatalmas megtiszteltetés volt egy ilyen mezőnyben versenyezni. 

Nagyon örülünk a két bajnoki címnek és Peugeot Kupa második helyének. Sokat tanultunk ezen a versenyen is, még biztosan fogunk belsőket elemezni, és jövőre még erősebben visszatérni. 

Nagyon sok ember munkája van ebben a két bajnoki címben. Köszönöm mindenkinek a segítséget, a szurkolást. Hihetetlenül sok szeretetet kapunk a pálya szélén és a social média felületeken is. Igyekszünk ezt jövőre is megszolgálni.“

2WD Kupa végeredménye*
1. Szauer–Kerék 76 pont 
2. Német–Szőke 55 pont 
3. Hangodi–Bunkóczi 44 pont 
4. ifj. Fekete–Begala 33 pont
5. Herczig–Bán 22 pont

RC4 bajnokság végeredménye* 
1. Szauer–Kerék 76 pont 
2. Német–Szőke 55 pont 
3. Hangodi–Bunkóczi 44 pont 
4. ifj. Fekete–Begala 33 pont
5. Herczig–Bán 22 pont

Peugeot Kupa végeredménye*
1. Hangodi–Bunkóczi 54 pont 
2. Szauer–Kerék 49 pont
3. Német–Szőke 48 pont
4. Trencsényi–Szegedi 29 pont 
5. Viszló–Czakó 17 pont

*Nem hivatalos, a csapat számításai szerint