Skip to content
Főoldal / ERC / Simone Tempestini indul a Rally Hungaryn

Simone Tempestini indul a Rally Hungaryn

Fotó: ERC

Az ERC-ben és az ERC1 Juniorban is bajnok szeretne lenni idén.

A 2016-os JWRC/WRC3 bajnok Simone Tempestini tavaly hazájában, Romániában valamint a WRC2-ben versenyzett. Romániában idén is indulni fog, de a WRC2-öt az ERC-re cseréli, ahol mind a nyolc versenyen rajthoz áll. A 25 éves versenyzőnek honfitársa, Sergiu Itu fogja az itinert olvasni. A csapat és hogy milyen autóval indul később kerül megnevezésre.

„Gyorsak akarunk lenni és harcolni győzelemért minden versenyen, ha ez sikerül akkor a bajnoki címért is harcban leszünk. Bizonyára nem lesz könnyű, mivel a verseny az ERC-ben elég erős, és ebben az évben még erősebbnek tűnik”-kezdte Tempestini.

Simone Tempestini számára nem lesz ismeretlen az ERC, már 15 ERC futamon indult. A Rally Liepajan debütált 2013-ban. Azóta versenyzett S2000-es, R3-as, R5-ös és RGT autóval is az Eb-n. Legjobb helyezése egy ötödik hely a Rally di Roma Capitalen (fenti képen). Idén az ERC-ben és az ERC1 Juniorban is bajnok szeretne lenni.

„Még nem volt lehetőségem teljes ERC szezont menni. Figyelemmel követtem az ERC versenyeit és a bajnokságokat, mind az abszolút mind a Junior bajnokságot és nagyon érdekesnek találtam, sok nagyon gyors versenyzővel egész Európából. Ráadásul az Eurosport Events nagyszerű munkát végez és rengeteg megjelenést biztosít a versenyzőknek”-zárta az olasz születésű versenyző.