Skip to content
Főoldal / Dakar 2023 / Sainz: Egy kicsit megsérült a nyakam

Sainz: Egy kicsit megsérült a nyakam

Sainz Dakar Rally 2023
Fotó: A.S.O./J.Delfosse/ DPPI

Nyilatkozatok a 2023-as Dakar Rally ötödik szakasza után. Sébastien Loeb elmesélte, hogyan történt a mai borulása.

A tagnap szakaszt nyerő Joan Barreda Bort volt ma az első motoros a pályán. Megküzdött a navigációval, majd egy bukása is volt.
„Számomra ez egy nagyon nehéz szakasz volt. Reggel én nyitottam, de a tankolás előtt voltak navigációs nehézségeim. Utána egy csoport versenyző volt együtt, és a célba érkezésig együtt folytattuk, de harminc kilométerrel a vége előtt buktam. Kicsit bevertem a fejem a földbe, és egy kicsit össze voltam zavarodva. De segítséget kaptam a csapattársaimtól, és együtt mentünk a célig.”

Ahogy arról már beszámoltunk, Sébastien Loeb borult ma, így végül 20 perc hátránnyal zárt.
„Azt hiszem, jó szelektívet teljesítettünk, de hibáztam egy trükkös dűnén. Leérkeztünk, és egy nagy darab tevefűnek ütköztünk, és az autó az oldalára borult. Szóval emiatt vesztettünk egy kis időt, de a többit tekintve jó szakasz volt. Nem volt probléma az autóval, szóval ez elég jó volt”

Stéphane Peterhansel a harmadik lett ma, összetettben feljött a második helyre.
„Számomra ez volt életem egyik legnehezebb szakasza. Nem tudom, miért. Az autó nagyon kemény volt azzal a felfüggesztéssel, amivel tegnap mentünk, kicseréltük a felfüggesztést, szóval talán a lengéscsillapítók nem voltak jók, vagy az eső a homokban nehezebbé tette, mint általában, de valami nagyon nem volt kellemes. Rengeteg ütést kaptunk a tarkónkra, szóval biztosan nem volt könnyű szakasz”

A szakaszt megnyerő Nasser Al-Attiyah:
„Nagyon kemény szakasz volt. Mint az örültek úgy nyomtuk. Sok kockázatot vállaltunk a tegnapi döntésünk után. A többi csapatnak több lóereje van, de örülök, hogy ma gond nélkül fejeztem be a versenyt.”

A ma másodikként záró Carlos Sainz:
„Ez valóban nagyon megterhelő volt a test számára. Azt hiszem, egy kicsit megsérült a nyakam. Remélem, holnap nem lesz túl rossz. A felfüggesztés egy kicsit túl kemény volt. Reméljük, hogy tovább tudunk menni, és eljutunk a végéig. Még mindig sok van hátra. Tovább kell nyomnunk.”

A kamionosoknál ma másodikként végző Martin van den Brink:
„Nagyszerű szakasz volt. Egész nap a fiammal és Alessel (Loprais – a szerk.) küzdöttem. Ötven kilométerrel a cél előtt megelőztem Mitchelt, majd Alessel harcoltam, de a célban tizenöt másodperccel nyert. Hosszú nap volt, hogy tizenöt másodpercért küzdjünk. De jól éreztük magunkat, és ez egy jó szakasz volt. Örülünk a második helynek”