Skip to content
Főoldal / DTM / René Rast lemondott a címvédésről

René Rast lemondott a címvédésről

Fotó: Adorján Tamás "Babor"

A címvédő elmondta mi a célja az év hátralévő részében.

A DTM regnáló bajnoka, René Rast áll a legjobban az Audi versenyzői közül a pontversenyben hat forduló után. Rast a maga 77 pontjával 100-al van lemaradva a bajnokságot vezető Gary Paffett-től. Az Audi számára nehezen indult a szezon, ehhez jött még Rast hatalmas bukása Lausitzringen, ami miatt a másnapi versenyen el sem tudott indulni. Már itt komoly ponthátrányba került. Ekkor még nem adta fel bajnoki reményeit, de a legutóbbi hétvége után lemondott a címvédésről. Bár versenytársi még számolnak Rasttal az utolsó két hétvége eredményei alapján.

„Elengedtem a bajnokságot.”-kezdte a 31 éves versenyző a TouringCarTimes-nak. „Arra fókuszálok, hogy minél jobb eredményeket érjek el a versenyeken. Nyilvánvalóan az utolsó három verseny jól sikerült: győzelem Zandvoortban, negyedik és harmadik hely Brands Hatch-ben. Ha ezt folytatni tudjuk az nagyon jó lesz.”

„Fejlődtünk Zandvoortra, majd tovább fejlődtünk az angliai fordulóra. A Mercedes egy kis lépéssel előttünk van, de határozottan gyorsabbak voltunk mint a BMW. Összehasonlítva a szezon elejével, nagyot fejlődtünk, de még kell tennünk egy lépést előre, hogy legyőzzük a Mercedest az időmérőkön.”-zárta gondolatait Rast.