Az új ötleteknek köszönhetően az RS Q e-tron biztonságosabbá, megbízhatóbbá, kényelmesebbé és egy kicsit könnyebbé válik, valamint a csapat számára egyszerűbb lesz a karbantartás.
2024 januárjában az Audi harmadszorra is nekivág a világ legkeményebb sivatagi tereprali versenyének alacsony károsanyag-kibocsátású járművével. „Hogy az RS Q e-tron alapvetően mire képes, azt pilótáink és navigátoraink 2022 óta hat szakaszgyőzelemmel és 22 további napi dobogós eredménnyel bizonyították a Dakar Rallyn” – mondta Rolf Michl, az Audi Motorsport vezetője. „Most már csak az a kérdés, hogy minél stabilabban mutassuk meg a teljesítményünket, hogy az első helyezésekért harcolhassunk.” Az Audi Sport elemezte az eddigi kiállásokat, azonosította a gyenge pontokat, és egyértelmű prioritásokat határozott meg a további fejlesztésekhez. Dr. Leonardo Pascali, a projekt új technikai igazgatója a nyár eleje óta öt kulcsfontosságú témára összpontosított fejlesztőcsapatával.
Biztonság
Stéphane Peterhansel és Carlos Sainz balesete a 2023-as Dakaron arra késztette az Audit, hogy ismét javítson a biztonságon. „A célunk az volt, hogy csökkentsük a függőleges csúcsgyorsulást a nagy ugratások utáni landoláskor” – mondja Dr. Leonardo Pascali. A rugók, a lengéscsillapítók és a futóműben lévő ütközésgátlón dolgozva a mérnökök jobban elosztották a terhelés egy részét. Így lehetővé tették a platform optimális irányítását, ami oly fontos az autó általános teljesítménye szempontjából. A második hozzájáruló tényező az ülések habja. Segítenek abban, hogy a vezetőre és a másodpilótára nehezedő terhelést hosszabb időre osszák el, és így csökkentik a csúcsterhelést. A fejlesztők kifejezetten az ülések habjának anyagmerevségére és geometriájára összpontosítottak, figyelembe véve azt is, hogy a pilótafülke hőmérséklete hogyan befolyásolja a hab merevségét. Az utasok védelme a jármű kemény frontális landolása után, mint például Carlos Sainz második balesete a 2023-as Dakar Rallyn, amely az autó felborulásával végződött, szintén foglalkoztatta az illetékeseket. A vázszerkezet első végén lévő CFRP törésdoboz hosszabb lett, anélkül, hogy a tereprallye-versenyzésben oly fontos terepszöget veszélyeztetné. Most már jobban elnyeli az ilyen balesetek során keletkező energiát, mint korábban.
Megbízhatóság
Az Audi RS Q e-tron a legnehezebb körülmények között is nagyon megbízható versenyautó: Mindhárom autó célba ért az első Dakaron 2022-ben. Az, hogy a három autó közül kettő nem ért célba 2023-ban, nem műszaki problémák, hanem balesetek miatt történt. Mivel a komplex hajtáslánc-technológia alapvetően kiforrott, az Audi Sport a megbízhatóság szempontjából a részletekre koncentrálhat. Korábban áthatoló kövek akadtak a felniágy, a féktárcsa és a felnik közé. Egyes esetekben jelentős károkat okoztak, és nem egy alkalommal időigényes kerékcserét tettek szükségessé. Az új rögzítőelemek a felfogatóoszlopoknál nagyobb mozgásteret tesznek lehetővé, így a kövek könnyebben kivetődnek. Ugyanakkor az Audi Sport mostantól robusztusabb felniket használ. Az erősebb oldalfalaknak köszönhetően a BF Goodrich gumiabroncs-beszállító új generációs gumijai is kevésbé sérülékenyek.
Kényelem
A versenyzők fárasztó munkájuk megkönnyítése érdekében a mérnökök optimalizálták az akusztikai árnyékolást, valamint a pilótafülke tömítését. A módosított első motorháztető mostantól jobban taszítja a felkavart sarat és vizet, így a szélvédő is tisztább marad.
Teljesítmény
A futóműtől a szoftverig, a karosszériától az elektromos hajtásláncig: A mérnökök számos szempontot megvizsgáltak, hogy az Audi RS Q e-tron még versenyképesebb legyen a szabályok keretein belül. A lengéscsillapítókkal és a rugókkal való munka segített a csapatnak abban, hogy még jobb beállítást találjon. Hogy még közelebb kerüljünk a 2100 kilogrammos minimális tömeghez, miközben az új, robusztusabb abroncsok súlya növekszik, különböző alkatrészeket optimalizáltak a tömeg szempontjából. Ez vonatkozik a hátsó motorháztetőre, valamint a kisebb féknyergekre, de a navigátor lábtartójára is. A szabályok az Audi T1U modellje és a T1 osztálybeli ellenfelek közötti egyensúlyt is némileg eltolják a teljesítmény-tömeg arány tekintetében: A 2023-as szezon kezdetén az elektromotorok 263 kW-os maximális teljesítménye (a hatásfok együtthatóval együtt) a Dakar-rali során 271 kW-os értékké változott, a szabályok megváltozása nyomán. Ez az érték 2024 januárjától 286 kW-ra emelkedik. Ezzel egyidejűleg a szabályzat 10 százalékkal, 2 010 kilogrammra emeli az ellenfelek T1-es modelljeinek súlyát.
Karbantartási idők: rövidebb munkavégzés, jobb eredmény
A fejlesztések után az Audi Sport fejlesztőcsapata a napi karbantartási munkákat is megvizsgálta a Dakar során. Ezen területen sok gyakorlati ötletnek köszönhetően mára jónéhány lépés egyszerűsödött. Például a módosított csavaros csatlakozások,a továbbfejlesztett szerszámtartók, az üzemfolyadékok töltőfedelének optimalizált eszközei, a karosszériaelemek új zárási megoldásai és a csavaros helyett ragasztott kötések mind-mind hozzájárulnak az egyszerűbb és gyorsabb szervizeléshez.
„Mérnöki csapatunk számos kreatív megoldással még tovább fejlesztette az RS Q e-tront” – mondja Rolf Michl, a Motorsport vezetője. „A sofőrök és a navigátorok, valamint az összes szerelő és mérnök hasznot húz ebből. Úgy érezzük, hogy a lehető legjobban felkészültünk a Dakar Rallyra.” Az év közepe óta az Audi sorozatosan beépítette a változtatásokat és megkezdte a tesztelést, így biztosítva, hogy az összes újítást időben beépítsék a 2024-es Dakar Rallyra.