Skip to content
Főoldal / ERC / Összegyűlt a pénz, mégis elmarad a Barum Rally

Összegyűlt a pénz, mégis elmarad a Barum Rally

Fotó: ERC

2021-ben rendezik meg az 50. Barum Rallyt.

A mai sajtótájékoztató után hivatalos lett, hogy elmarad az idei verseny.

„Fontos mérföldkőhöz érkezett a Barum Rally idén, amit egy egyedülálló versennyel és bővített útvonallal kívántunk ünnepelni.”-kezdte Miloslav Regner, a Barum Rally versenyigazgatója.

„A verseny teljes költségvetése kb. 1 millió euró. Ebbe benne vannak a promóciós költségek, az út használati díjaik, az utak karbantartása a verseny előtt és után, a nyomtatott anyagok a versenyzőknek és a szurkolóknak, a versenyen dolgozó kb. 2000 ember fizetése. Az eredetileg tervezett bővített verseny 10 %-al dobta volna meg a költségeket. Az első tárgyalások a partnerekkel még az ősszel és télen ígéretesek voltak. A koronavírus miatt pár hét alatt nagyot változott a helyzet. Kibővített útvonal és sztárvendég versenyzők helyett a verseny túléléséért küzdöttünk.”

„A partnerekkel folytatott újabb találkozó után még mindig kb. 200 000 euró hiányzott. Több állami szervvel kapcsolatba léptünk és nekik hála 150 000 euróra csökkentettük a hiányt. Ezek a szervezetek felismerték, hogy a Barum Rally során megnövekedett üzemanyag eladások, szállásfoglalások, vendéglátás, stb. több mint 1 millió euró forgalmat generál, amiből 200 milliónál is több kerül vissza az államhoz az adókból. Ekkor úgy tűnt megmenthetjük a Barum Rallyt.”

Jan Kopecky útban a győzelem felé 2018-ban. Teljes galériáért kattints a képre.

„A gazdasági gondok mellett továbbra is itt volt a koronavírus. Június végét jelöltük meg mint végső határidő, hogy döntsünk az idei Barum Rally sorsáról. Ekkor még viszonylag kis veszteség mellett tehetjük meg, hiszen az igazán intenzív előkészítés ezután kezdődött volna.”

„Ekkor két lehetőségünk volt: töröljük a versenyt vagy a szurkolóktól kérünk segítséget. Az utóbbit választottuk, noha tudtuk, hogy fogunk érte hideget-meleget kapni. Csodával határos módon egy hét alatt összejött a szükséges 150 000 euró.”

„Sajnos közben ismét gyorsan nőni kezdett a koronavírus fertőzöttek száma. Különösen Karvinában vált súlyossá a helyzet, ott sporteseményen legfeljebb 100 ember lehet jelen. Közben többször felvettük újra a kapcsolatot a hatóságokkal, akik kérték, fontoljuk meg, hogy megrendezzük-e a versenyt.”

„A brnói MotoGp futam után ez az ország második legnagyobb motorsport eseménye. Azt nézők nélkül rendezik meg idén. Nekünk nem volt opció a nézők nélküli verseny, főleg most, hogy rengeteg szurkoló anyagilag is támogatta a versenyt. A koronavírus visszatérése miatt arra a döntésre jutottunk, hogy az egészség az első és töröljük a 2020-as Barum Rallyt. Szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást és remélem 2021-ben találkozunk a Barum Rallyn.”