Skip to content
Főoldal / Gokart / Molnár Martin a döntőben volt a legerősebb

Molnár Martin a döntőben volt a legerősebb

Molnár Martin WSK Final

OK Junior pályafutása egyik legjobb döntős teljesítményét nyújtotta Molnár Martin a WSK Final Cupon, ahol tíz pozíciót javítva végezett a 19. helyen.

A Révész Racing versenyzőjének az időmérőn nem jött ki a lépés és az előfutamokon valamint az elődöntőben is több szerencsétlen szituációba került, de a döntőre nagyon felszívta magát, és igen merész előzésekkel egyik legjobb formáját hozva fejezte be a versenyt. 

A hagyományos év végi önálló futammal, a Final Cuppal ért véget a WSK szezon. Az igen rangos eseményen 72 OKJ (OK Junior) nevező volt. 

A résztvevőket két csoportra osztották az időmérőn, ezért elég nagy volt a forgalom a pályán. Martinnak sem jött ki a lépés és a gyors körében egy lassabb versenyzőtársa mögé szorult, így csoportjában csak 15. lett. 

Az előfutamokon a rajtnál rendre beragadt a sora, így értékes pozíciókat veszített, de ennek ellenére sokat előzött, jött előre a mezőnyben és többször is javítani tudott helyezésén a rajtpozíciójához képest. Az elődöntőben hasonlóan járt, egy rajtbaleset utáni megismételt rajtot követően szintén beragadt a sora, majd egy ütközést elkerülve visszaesett, de végül a 15. helyre felkapaszkodott, amivel bejutott a döntőbe. 

Itt végre rámosolygott a szerencse, jól rajtolt el a sora és csak rajta múlott az eredmény. Nagyon bátran és határozottan tört előre, végül tíz pozíciót javítva a 19. helyen ért célba.  

„Kicsit hullámvasút volt ez a verseny – mondta Molnár Martin. – Az időmérőn nem jött ki a lépés, az előfutamokon és az elődöntőben pedig nem volt szerencsém. A döntő viszont jól sikerült. Mindent beleadtam és nagyon élveztem a versenyzést. Egy WSK döntőben tíz helyet javítani nem rossz dolog.“ 

Molnár Martin, Révész Racing, OKJ eredmények
WSK Final Cup, Adria (Olaszország), 2021. november 19–21.

Résztvevők: 72
Időmérő futam: 15.
Időmérő összesített: 29.
EF előfutam: 9. -> 11.
BE előfutam: 10. -> 11.
CE előfutam: 10. -> 7.
DE előfutam: 10. -> 9.
AE előfutam: 10. -> 14.
Előfutamok összesített: 29.
Elődöntő: 15. -> 15.
Döntő: 29.-> 19.