Skip to content
Főoldal / WRC / Meeke nyerte a bemelegítést Korzikán

Meeke nyerte a bemelegítést Korzikán

Fotó: Red Bull

A Shakedownnal kezdetét vette a Korzika Rally, ahol az FIA bezárta a Power Stage-es kiskaput.

A Svéd Rallyn kezdődött a Power Stage-es szabályos, de nem sportszerű taktikázás, mely során a versenyző kikéste az idejét, majd később már a tiszta pályán versenyezhetett az extra pontokért. Svédországban Ogier, míg Mexikóban Neuville és Tanak élt ezzel a lehetőséggel.
“A Motorsport Világtanács elektronikus szavazása alapján, az a versenyző, aki nem az előre meghatározott sorrendben rajtol a Power Stage-en, nem jogosult a WRC sportszabályzatának 5.3.2-es pontja alapján járó Power Stage pontokra.” – áll az FIA közleményében.

A Korzika Rally Shakedownján egy 5,45 kilométeres pályán rázódhattak vissza a versenyzők. Ez legjobban Meekenek sikerült a Citroen C3 WRC-vel. Őt a három hyundaios követte Mikkelsen, Neuville és Sordo sorrendben. Ogier ötödikként lett a legjobb fordos, őt az új navigátorral, Phil Mills-sel induló Evans követte. A riválisok szerint a verseny egyik fő esélyese, Loeb a hetedik lett.
A Citroen örömét az tette teljessé, hogy az itt bemutatkozó C3 R5-el Lefebvre érte el a legjobb időt a WRC2-ben, őt pedig a másik Citroennel Bonato követte.
Holnap négy gyorsaságival veszi kezdetét a tényleges küzdelem Korzika szigetén.