Skip to content
Főoldal / ORB / Már az elejétől nyomni kell, hiszen Mads Ózdon is nyerni akar a Citroënnel!

Már az elejétől nyomni kell, hiszen Mads Ózdon is nyerni akar a Citroënnel!

Citroen
Fotó: www.duen.hu

Több, mint két hónap nyári szünet után Ózdon folytatódik a hazai ralibajnokság. A Citroën Rally Team Hungary versenyzőpárosa, Mads Østberg és Patrik Barth öt futam után vezeti a sorozatot még úgy is, ha nem számoljuk, hogy az ellenfeleknek még nullázniuk kell egy futamot. A pályák nagy része már ismerős a Citroën C3Rally2 pilótájának, de a verseny rövidsége miatt már az első szakasztól a legjobbat kell kihoznia magából, ha nyerni szeretne. És mi mást szeretne, ha nem nyerni!

A veszprémi murvás versenyt már szinte mindenki elfelejtette, hiszen több, mint két hónapja volt. Az ott
szerzett győzelem és a vele járó bajnoki pontok ott szerepelnek a WRC2 2019-es világbajnokának, Mads
Østbergnek és navigátorának, Patrik Barth-nak a neve mellett, amivel a bajnoki táblázat élére álltak.
Nem szabad elfelejteni, hogy a riválisoknak még mínuszolni kell a leggyengébb eredményüket, ami 27 ill.
23 pont levonást jelent. Ennek ellenére nem lehet hátradőlnie a csapatnak, hiszen minden versenyen a
maximumot akarják kihozni a versenyautóból, a Citroën C3 Rally2-ből, és így lesz ez Ózdon is.

„Megkönnyíti a dolgunkat, hogy már másodszor indulhatunk ezen a futamon. Igaz, a három szakaszból
csak kettő lesz ismerős, a legrövidebb teljesen ismeretlen. Bízom benne, hogy ki fogom tudni használni a
pályaismeret adta előnyöket.” – mondta a pilóta, akinek sokan ellátogattak a nyilvános tesztjére.

„Úgy érzem, hogy egyre jobban kedvelnek a magyar szurkolók.” – felelte mosolyogva a teszt után Mads.
„Sokan eljöttek a tesztre is, nagyon jó volt a hangulat és a versenyeken is egyre többen megállnak a
Tagai Racing Technology sátránál. A mezőnyből is egyre több versenyzőt megismerek és egyre barátibb a
viszonyunk. Idén sokkal jobban támogatnak és segítenek, ami szintén nagyon jó érzés. Örülök, hogy itt
lehetek!”

A versennyel kapcsolatban így nyilatkozott a norvég versenyző:. „Ez egy kicsit rövidebb verseny lesz, mint
úgy általában szoktak lenni a futamok. Ennek megfelelően már az első pillanattól kezdve a maximumot
kell teljesíteni. A korábbi futamokon kicsit óvatosan kezdtem, de most nem lesz idő ismerkedni,
maximumon kell nyomni. Azt hiszem ez lesz a kulcsa az Ózd Rally-nak és ez kell ahhoz, hogy nyerni
tudjunk!”

Az ózdi rövid verseny péntek délután salakos prológgal kezdődik, melynek értékelése nem számít bele a
végelszámolásba. Szombaton három körben három különböző szakaszt kell teljesíteni.
A Citroën Rally Team Hungary szeretettel vár minden érdeklődőt a versenyre és a csapat szervizsátrához
az ózdi szervizparkba! Köszönjük a szurkolást!

A csapat partnerei:
C Automobil Import Kft., Tagai Racing Technology, PIRELLI, Citroën Racing, Autószöv Gyöngyös