Skip to content
Főoldal / Dakar 2023 / Loprais: Kegyetlen lesz a 2023-as Dakar Rally

Loprais: Kegyetlen lesz a 2023-as Dakar Rally

Ales Loprais Dakar 2022
Fotó: A.S.O. / F. Gooden / DPPI

A cseh kamionos kifejtette a véleményét a jövő évi szaúdi versennyel kapcsolatban, az új szabályokra is kitért.

A 2023-as Dakar Rally-n 14 szakasz szerepel a programban, plusz a prológ. Az útvonal 70 %-ban új lesz. A szelektív szakaszok túlnyomó többsége megközelíti a 450 kilométert. Az összekötő szakaszok rövidebbek lesznek és a napi célok közelebb lesznek a bivouachoz. A mért szakaszok összesen közel 5000 kilométert tesznek ki, ami 2014 óta a leghosszabb versenytávot jelenti.

A Dakar Rally mezőnye már megismerkedett az Empty Quaterrel, de ennek a hatalmas sivatagnak csak egy elenyésző részét tárták fel a korábbi szakaszok. Most mélyebben megismerhetik az indulók ezt a régiót, a három nap során egy maratoni szakasz is lesz itt.

„Úgy tűnik kegyetlen lesz. A Dakar ismét felveszi egy maratoni verseny jellegét. Nem csak a versenyzők, hanem a technika szempontjából is érdekes lesz, mert rég nem volt ilyen hosszú a versenyen” – kezdte Loprais a Dakar Manianak.

Csak semmi másolás

A legtöbb szelektív szakasz útvonalát egy többé-kevésbé hosszú szakaszon két részre osztják, az A és B útvonalak itinerei véletlenszerűen kerülnek kiosztásra. Azok a versenyzők, akik kísértést éreznek arra, hogy gondolkodás nélkül kövessék előttük haladókat, fennáll annak a veszélye, hogy kihagynak útvonal pontokat, és így súlyos büntetést kapnak.

„Ez még zavaróbb lesz a navigátorok számára, mert több nyom lesz a pályán a motorosoktól és az autósoktól, amelyek különböző irányokba haladnak. Jelenthet több kóbor autót is, amelyek megfordulnak és az ellenkező irányba mennek. Lehet, hogy nem éppen biztonságos” – mutat rá a cseh kamionos, aki a 21. helyen zárta az idei Dakar Rallyt.

„Személy szerint ugyanazt a pályát preferálnám, mert soha nincs garancia arra, hogy két külön útvonalpont megtalálása valójában ugyanazt a nehézséget jelenti. És hogy egyetlen útvonalpont hogyan befolyásolhatja az egész versenyt, azt idén láttuk. (2022-ben az első szakaszon többen nem találtak egy útvonalpontot, amivel már az elején rengeteg hátrányt szedtek össze – a szerk.) Személy szerint úgy gondolom, hogy a Dakar annyira megterhelő, hogy erre nincs is szükség. De megértem, hogy a szervezők új dolgokat próbálnak ki. Ha biztosítják, hogy tényleg ugyanolyan nehezek legyenek az útvonalak, az még tovább növelheti a Dakar nehézségét.”

Tíz hellyel előrébb

Az autók, Side by sideok és kamionok az egyes szakaszokon az előző napon elért idők szerint vegyesen indulnak. A kamionok azonban a rajtsorrendben kicsit hátrébb kerülnek, az előző szakasz valós eredményeihez képest. Idén a legjobb kamion csak az 51. helyről indulhatott, még akkor is, ha előző nap az autók között bejutott volna a legjobb tízbe. A 2023-as Dakaron ez a hátrány valamivel kisebb lesz, és az első kamionos negyvenegyedikként indul.

„Tíz hely nagyon is számottevő. Alapvetően minden helynek szerepe van, mert a Dakaron egyetlen versenyzői is okozhat kellemetlenséget, akivel a pályán találkozol. Sok múlik azon konkrétan kivel találkozol. Olyannal, aki észszerű és elenged vagy olyannal, aki képes mindennap versenyezni veled, még ha nem is muszáj. Minél több egyformán gyors pilóta van együtt, annál jobb és biztonságosabb mindenki számára” – folytatta Loprais.

Tesztverseny és Dakar Classic

Az Instaforex Loprais Praga Team a jól bevált Praga V4S DKR-t küldi a 2023-as Dakar Rallyra, amely negyedik alkalommal vesz részt a versenyen. A kamion nem fog nagyobb fejlesztést kapni a januári versenyig. Jelenleg a felújítása zajlik, de néhány alkatrész beszállítása késik. Ha minden összejön decemberben szeretnének a Hail Bajan indulni tesztversenynek, más versenyt idénre nem terveznek.

Közben két új kamiont is építenek a Dakar Classicra. Mindegyik olyan típus, amivel a tavaly elhunyt Karel Loprais Dakart nyert korábban. Ezzel előtte tisztelegnek. Lehet, hogy már 2023-ban látható lesz a Dakar Classicon valamelyik kamion.