Skip to content
Főoldal / Dakar 2022 / Loeb kiválasztotta a navigátorát a 2022-es Dakarra

Loeb kiválasztotta a navigátorát a 2022-es Dakarra

BRX Loeb
Fotó: Red Bull

Két navigátorral is tesztelt Dubaiban, végül egy tapasztalt belga navigátort választott.

Sébastien Loeb márciusban jelentette be, hogy különválnak az útjaik Daniel Elenával. A kilencszeres rally világbajnok ma a közösségi médiában jelentette be, hogy kiválasztotta kivel indul a 2022-es Dakar Rally-n Szaúd-Arábiában. Loeb választása a belga Fabian Lurquinra esett.

Fabian Lurquin 2005-ben indult az első Dakarján. 2018 óta Mathieu Serradorinak navigált az SRT Racing Century TR6 buggy-jában. 2020-ban szakaszt is nyertek és a versenyt a 8. helyen fejezték be. Idén januárban a 44. helyen értek célba.

„A több héten át tartó tesztelés után tapasztalt tereprali navigátorokkal, végül Fabian Lurquinra esett a választásom. A versenyhez való hozzáállása és a terep ismerete győzött meg. A 2022-es Dakar Rally útvonalának múlt heti bemutatása, hogy a navigáció még nagyobb szerepet fog játszani, határozottan befolyásolta döntésemet. Most elkezdjük a munkát Fabiannal, és összeállítunk egy felkészülési programot, amely lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megismerjük egymást és készen álljunk Dakar Rally kezdetére” – írta Loeb a közösségi médiában.