Skip to content
Főoldal / ERC / Lettországban folytatjuk

Lettországban folytatjuk

SRTH
Fotó: FIA ERC

Másodszor indul a Liepaja Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A Lengyel Rallyn elért ötödik hely után magabiztosan várja a lettországi versenyt a SKODA Rally Team Hungaria párosa.

Az ERC második versenye újra murvás rali lesz, de a pályák jellege egy kicsit  eltér a Lengyel Rally szintén murvás pályáitól. Szokás szerint egy verseny előtti teszttel hangolódott a versenyzőpáros és a csapat a hétvégi ralira, és ez a teszt az utóbbi idők legjobban sikerült, emellett az egyik legmunkásabb tesztje volt.

„Egy nem túl hosszú, de a verseny jellegét jól visszaadó pályán tudtunk tesztelni. Az elmúlt évek egyik leghasznosabb tesztje volt. Rengeteget dolgoztunk, reggeltől estig mentünk, és közben szinte teljesen átépítettük az autót. Át kellett állítani az agyunkat ezekre a pályákra. Most, Lengyelország után azt gondolom, hogy ez sikerült, de mennem kellett jónéhány kilométert mire én magam is elhittem, hogy a kocsi be fog fordulni olyan sebességgel is, amit hazai pályákhoz szokott gondolkodással nem hittem volna el” –mondta Herczig Norbert.

Kellett ehhez a három év ERC tapasztalat, a 2019-es sikeresen teljesített lettországi futam, és kellett az idei alapos felkészülés, valamint a Lengyel Rally tapasztalata. De miben különleges a Liepaja Rally talaja? Norbi erről is beszélt.

Nagyon gyorsak a pályák, és az nehézsége, hogy apró kavicsgolyókon közlekedünk. Ez a talaj nagyon hasonlít Finnországhoz, nem véletlen, hogy sok északi versenyző indul ezen a versenyen. Ide kell megtalálni azt a beállítást, amivel ezeken a csapágygolyó szerű kavicsokon valamiféle tapadást tudunk találni. A végére a Skoda Motorsport által ajánlott beállítást vettük alapul, és ezt hangoltuk az én stílusomhoz. Ez már az a stílus, amin az idei tesztkilométerek tapasztalatai alapján választottam, és Lengyelországban is ez vezetett sikerre.”

A 12 gyorsasági szakasz hossza 181.74 kilométer, mellette 468 kilométernyi etapot is meg kell tenni, így a verseny távja összesen 650 kilométer lesz. A pályák egy része 2019-ből ismerős már a SKODA Rally Team Hungaria párosának.

„A pénteki pályák közül négy klasszikus lettországi, hosszú gyorsasági lesz. Most az az információnk, hogy a közéjük tervezett kétkilométeres városi rövid szakaszokat a Covid szabályok miatt törölték, de az amúgy sem befolyásolt volna érdemben az eredményt. A négy gyorsasági viszont hosszú, és csak egyszer megyünk rajtuk, tehát aki elöl megy, az végig takarítja majd a napot. Emiatt fontos lesz, hogy a kvalifikáción jó eredményt érjünk el, mert a rajtpozíciónak nagy szerepe van” – árulta el Norbi.

Az esélyek és a célok tekintetében most sem könnyű konkrét célokat megfogalmazni. A Lengyel Rallyn elért ötödik hely óriási siker volt, ezt a sportszakma és szurkolók is látták és elismerték. Lettország eggyel magasabb nehézségi szintet jelent, ugyanakkor a mezőny most is pokolian erős lesz.

Versenyezni jöttünk. A taktikus énem azt mondja, hogy szorgos hangya módjára meg kell próbálni pontokat gyűjteni, és ezt kell szem előtt tartani. A kisördög viszont azt mondja bennem, hogy szeretnék gyorsan menni, megvívni a csatákat. Abban biztos vagyok, hogy gyorsabbak leszünk, mint két éve. Az, hogy ez hova lesz elég, az nagy kérdés. Van egy jó önbizalmunk a Lengyel Rally után, és ezt próbáljunk meg tovább vinni” – összegzett Herczig Norbert.