Skip to content
Főoldal / WRC / Latvala nyerte a Svéd Rallyt

Latvala nyerte a Svéd Rallyt

Hirvonen02SWE14sv116Kihasználva Mikkelsen technikai gondját magabiztosan szerezte meg Latvala harmadik Svéd Rally győzelmét. Ogier végül a hatodik lett.A mai első szakaszon Latvala volt a leggyorsabb, aki ezzel 300. szakaszgyőzelmét szerezte. Majd az első körből hátralévő három szakaszt is behúzta. A 18. szakasztól Mikkelsen technikai hibák hátráltatták. Sérült lengéscsillapítóval érkezett meg a célba valamint füstölő motorral. Ezt kihasználva a kör végére már több mint 40 mp volt a finn előnye. Szintén ezen a gyorson pördült meg Meeke, aki miatt Ostberg vesztett pár mp-t. Az angol visszacsúszott a 14. helyre. A következő szakaszon Tanak is bemutatott egy piruettet. Ogier pedig Tidemandot megelőzve feljött a 7. helyre. A kör záró szakaszán előbb Kubica hibázott a rossz itiner miatt, majd Henning Solberg forgott meg.

Hirvonen02SWE14sv116
Fotó: M-Sport World Rally Team

A második kör első szakaszát törölték. A 22. szakaszon Prokop baleset miatt volt kénytelen feladni a versenyt, míg a WRC2 addigi éllovasa, Al Rajhi megpördült és egy hófalban kötött ki. Ezzel Ketoma át is vette a vezetést. A következő pályán az arab versenyző még meg is borította az autót, ami több helyébe került. Közben Ogier megelőzte Solberget és feljött a 6. helyre. Evans az utolsó szakaszon szenvedett balesetet. A Power Staget Ostberg nyerte Latvala és Hirvonen előtt. Latvala ezzel 2008 és 2012 után harmadszorra is megnyerte a Svéd Rallyt és a bajnokságban is átvette a vezetést.
A híres Colin Cresten Ogier megdöntötte Ken Block korábbi 37 méteres rekordját. Az új rekord 41 méter.

Rally Sweden végeredménye:
1. Latvala
2. Mikkelsen +53,6
3. Ostberg +59,5
4. Hirvonen +2:26,9
5. Tanak +3:00,5
6. Ogier +4:29,9
7. Solberg +4:47,5
8. Tidemand +5:38,2
9. Breen +8:55,4
10. Meeke +11:18,0