Skip to content
Főoldal / Külföldi Rally / Komoly ellenfelek várnak Wirtmannra a Velenje Rallyn

Komoly ellenfelek várnak Wirtmannra a Velenje Rallyn

Wirtmann Ferenc Historic

Három elmaradt verseny és több módosítás után, a hétvégén végre elkezdődhet a Mitropa Kupa idei szezonja, a szlovéniai Velenje Rallyval.

Wirtmann Ferenc és Kerekes Joti már tavaly is tervezték a Mitropa Kupát – amelyen annak idején Wirtmann még Zsigulival indult a nyolcvanas években – ám akkor a COVID-helyzet miatti korlátozások ezt meghiusították. Most is komoly protokollt kell teljesíteni, de a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott csapat ott lehet a versenyen, sőt külön engedéllyel az Ózd–Eger Rallyn nélkülözött fontos csapattaggal is kiegészülnek. 

„Tavaly nagyon készültünk a Mitropa Kupára, de a COVID keresztülhúzta a számításainkat – mondta Wirtmann. – Idén azonban újra megpróbáljuk. A Velenje Rallyn nyolc éve indultunk, úgyhogy ismerős lesz. A szlovén pályák sokkal technikásabbak, mint a magyarok, egyenes szakasz nem nagyon van rajtuk. 

Nagyon versenyzőbarát az időbeosztás, pénteken lehet felvenni az itinert, aznap letréningezheted a két pályát, szombaton pedig hat gyorsaságit rendeznek. 113 km a teljes táv, amiből 77 a gyorsasági. 

Nagyon komoly COVID protokoll van. Mindenkit tesztelnek, egy csapathoz csak négy szerelő tartozhat. Mi öten vagyunk, ezért kértünk külön engedélyt a szakácsunkra, Bodony Bélára, amit meg is kaptunk, így ott lehet velünk a versenyen. Az Ózd–Eger Rallyra nem tudott eljönni velünk, és nagyon éreztük a hiányát, de most ilyen problémánk nem lesz. 

A mezőny jónak ígérkezik, velünk együtt négy Escort lesz, de van Sierra, Opel Ascona, Lancia Delta és Balogh Sanyi révén egy Fiat 131 Abarth is. Jó erős versenyre számítok. 

A Mitropa Kupa következő futama a Mecsek Rally lesz, utána megnézzük, hogy állunk, és döntünk a folytatásról.”