Megnevezték ki fogja Martin Macik mellett a második Ivecot vezetni.
A cseh Big Shock Racing évek óta arra törekedett, hogy két kamiont indíthasson a Dakar Rallyn. Az idei sikerek, a három szakaszgyőzelem és a negyedik hely a verseny végén, hozzájárult ahhoz, hogy ez megvalósuljon. 2022-ben már két kamiont indítanak Szaúd-Arábiában.
A jól bevált régi kamiont Martin Macik fogja vezetni, neki ez lesz a 10. Dakarja. Frantisek Tomasek navigátorral és David Svanda szerelővel jól összeszokott csapatot alkotnak. Az újabb Ivecot a Buggyra Racingtől érkező cseh Martin Soltys kapja, a navigátorülésben Roman Krejcivel és Jakub Jirinec szerelő technikai támogatásával.
„Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot a versenyeken Martin Soltysal. Martinnak sok tapasztalata van, leültünk és sikerült megtalálnunk a közös hangot” – kezdte id. Martin Macik, a csapatvezető.
„A két kamion mindenképpen előny a Dakaron. Ha minden a terveink szerint alakul Martin és én is annyira előre akarunk tőrni, amennyire tudunk, ugyanakkor egymásra is figyelni fogunk. Ha bármi történik a pályán megállunk, kihúzzuk egymást, segítünk a szerelésben és megosztjuk az alkatrészeket, a gumikat” – folytatta Martin Macik.