Skip to content
Főoldal / Rallycross / Kakucson is szárnyalt a Korda Racing

Kakucson is szárnyalt a Korda Racing

Rallycross kakucs
Fotó: Korda Racing Kommunikáció

A hétvégén folytatódott a 2023-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, és a Korda Racing – ha egyáltalán lehet ilyet mondani – még a máriapócsi remek szezonkezdetet is képes volt überelni Kakucson. Ugyanis a csapat ezúttal három első helyet is begyűjtött, és egy kivétellel – ő a negyedik helyen végzett – valamennyi versenyző felállhatott a dobogóra. Nagyon úgy fest, ez az esztendő a Korda Racing éve lehet.

Ennél szebb és eredményesebb idénynyitót még nem zárt az off road szakágban a Korda Racing, mint pár hete Máriapócson. Akkor senki sem mert arra gondolni, hogy a 2023-as Magyar Rallycross Országos Bajnokság első versenyén begyűjtött öt dobogós hely és két futamgyőzelem felülmúlható lesz ebben az évben. Aztán a csapat elutazott Kakucsra, és a második bajnoki fordulóban alaposan megfejelte a máriapócsi remeklést.

Benyó Máté – aki nemcsak futamgyőzelmet aratott Máriapócson a Supercarban, hanem a nyirádi Eb-futamon legjobb magyarként az 5. helyen zárt – eddigi pályafutása legeredményesebb szezonnyitányát produkálja. Máté ugyanis a Peugeot 208 ERX-szel egész versenyhétvégén remekelt, így végül Kakucson sem talált legyőzőre.

„Teljesítettük, amiért jöttünk! Elhoztuk a maximálisan megszerezhető legtöbb pontot a hétvégén, ezzel megerősítve a vezető helyünket a bajnokságban. Nagyon sajnálom, hogy most kevesen voltunk a kategóriában, szeretünk erős és népes mezőnyben versenyezni. A kis létszám miatt viszont lehetőségünk nyílt rá, hogy kíméljük az autót amennyire csak lehet, hiszen rendkívül fontos versenyek következnek számunkra az elkövetkezendő pár hétben. A célunkat tehát teljesítettük és magabiztosan várjuk a soron következő nyirádi országos bajnoki fordulót” – közölte Máté.

A Super1600-asok között a tavalyi bajnoki pontversenyben harmadik Kovács Sámuel idén azonnal egy dobogós helyezéssel nyitott Máriapócson, majd most a kakucsi fordulóban rátett minderre egy első helyet.

„Túl vagyunk a szezon második versenyén. Több szempontból is jó volt a viadal, mert a máriapócsi szezonnyitó után jó volt újra formába lendülni. Egy olyan versenyzővel mehettem egy futamban, akinek rengeteg tapasztalata van már a rallycrossban, így rengeteget tanulhattam is a hétvégén. Ezúton is köszönöm a csapatnak a sok segítséget a versenyen” – fogalmazott Sámuel.

Sami öccse, a Korda Racinghez idén csatlakozó Kovács Domonkos újra megvillant a Hankook CrossCar RX Cup sorozatban. Máriapócson egy szép győzelemmel kezdte a 2023-as idényt, míg Kakucson is felállhatott a dobogóra, ezúttal a második helyen végzett.

„Már a szabadedzéseken is nagyon szoros volt a mezőny, így jó csatákra számítottam a kvalifikációk során. Ez nem is lett másképp. A szombati napot a második helyen zártam. A vasárnapot egy bemelegítő edzéssel kezdtük. A harmadik előfutam után a második helyen álltam, innen kezdhettem meg a döntőt is. A döntőben 4 tizedmásodperc híján a második helyen értem célba. Nyirádon folytatjuk a bajnokságot, minden erőmmel azon leszek, hogy ezen a pozíción tudjak javítani” – mondta Domonkos.

Volt egy nagy visszatérője is a csapatnak, ugyanis Blaha Máté három év kihagyás után szerepelt újra az STC-1600 kategóriában. Hogy nem felejtett el vezetni, azt pontosan bizonyítja a Kakucson elért 4. helye.

„Kíváncsian és egyben izgatottan vártam a hétvégét, mivel sok kérdés volt bennem. Például hol a helyem a mai mezőnyben ezzel a gyári motorral. A kvalifikációs futamok során követtem el hibákat, amik a későbbiekben megbosszulták magukat. De föl kellett vennem a ritmust, amit egy ilyen hétvége megkíván. Volt korai rajt, ami miatt dupla joker kört kellett teljesítenem, ez a hiba sok pontba került. Így a döntőben ötödik rajthelyből kellett rajtolnom. A futam során egy helyezést javítottam és negyedikként végeztem. De összeségében elégedetten tértem haza” – állította Máté.

Korda Zsófi – aki tavaly a női bajnoki címről azonos pontszám mellett maradt le – 2023-ban a Swift Hybrid Cupban indul az idén. Vélhetően egy életre a szívéhez nőtt Kakucs, miután Pazar versenyzést bemutatva megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét, amivel összetettben is átvette a vezetést. Egész hétvégén ő volt a leggyorsabb, és a döntőben fantasztikusan teljesített, nagy csatát vívott a húgával a győzelemért.

„Nagyon vártam a kakucsi versenyt, ugyanis Máriapócson a tempóm megvolt, de sajnos a döntőben nem volt szerencsém. A verseny előtti teszten a leggyorsabb tudtam lenni, így bizakodva indultam neki a hétvégének. Az első napon mindkét kvalit meg tudtam nyerni, nagy örömmel vártam a másnapi futamokat. Vasárnap a harmadik kvaliban nem volt akkora szerencsém, negyediknek értem célba, de igy is a Pole-ból tudtam rajtolni a döntőben. Egy jó rajt után Rékát üldöztem, de hamar jokereztem, igy volt időm a többiek nyomába eredni, aminek az eredménye is meglett, megnyertem. Réka hatalmas tempóval a második lett, gratulálok neki” – fogalmazott Zsófi.

Tavaly az élete első szezonját teljesítő Korda Réka idén előrébb lépve a Swift Hybrid Cupban áll rajthoz. Ám nemcsak odaállt, hanem szépen teljesítve végül a második helyen végzett a nővére mögött.

„A kakucsi hétvége számomra hozott meglepetéseket. A csütörtöki tesztnapon sikerült száz százalékosan beállítani a kocsit. Szombaton az első kvalifikációs futamban az első kanyarban sajnos hibáztam, és nem voltam teljesen körültekintő, így egy versenytársam és saját autóm is összetört, így folytattuk a futamot. Később ezért kaptam egy öt másodperces büntetést, ami teljesen jogos volt. A második kvalifikációs futamon nagyot csatáztam Bálinttal, viszont egy hiba miatt éppen lecsúsztam a második helyről. Vasárnap viszont végre sikerült elsőnek elfordulnom és sikeres megnyertem a futamot. Ez életem első futamgyőzelme volt! A tempóm nagyon sokat fejlődött a hétvége során, végig első-második időre voltam képes. A döntőben nővéremmel, Zsófival első sorból rajtoltunk. Egy jó rajtot követően sikerült elsőnek elfordulnom és a tempó is jó volt. Sajnos a joker körben nagyon elfékeztem az egyik kanyart, így a végén a második helyre érkeztem vissza nagyon kevés különbséggel Zsófitól. Összességében elégedett vagyok a hétvégével, jó érzés első két helyen látni magamat és testvéremet. Innen is gratulálok Zsófinak az első futamgyőzelméért” – mesélte Réka.

Szintén a Swift Hybrid Cupban áll rajthoz Bagaméri Bálint, aki jól kezdte az idei szezont, a negyedik helyen zárt, és a dobogó sem volt távol. Kakucson most megismételte ezt a teljesítményt, elmondható, egyre közelebb pályafutása első dobogója.

„Fent és lent, talán ezzel tudnám összefoglalni a hétvégi érzéseimet. Minden nagyon jól indult, a tesztek alapján megfelelő magabiztossággal álltam oda az első kvalifikációhoz amit egy kétes szituáció és a túlzott előzékenységem miatt csak az utolsó helyen fejeztem be. A második menetben viszont már sokkal jobban koncentráltam, és egy második hely, míg vasárnap egy harmadik helyezéssel zártam az előfutamokat. A döntőben mindent egy lapra tettem fel de nem sikerül jól elkapnom a rajtot és bát mindent megtettem, csak a negyedik helyen zártam a hétvégét. Kicsit csalódott vagyok, mert ezen a pályán jobbra számítottam, de a többiek most jobbak voltak nálam, gratulálok nekik. Készülök a nyirádi versenyre, mert ez az egyik kedvenc pályám” – jelentette ki Bálint.

A tavaly is a Mazda MX-5 Kupában versenyző Várkonyi Bence egy nagyon értékes második hellyel kezdte az évet, amit most egy újabb dobogós hely követett: Kakucson harmadikként végzett.

„Nem lehetek teljesen elégedett a kakucsi futam eredményével, mert volt még benne, ugyanakkor az előkelő harmadik hely is szép eredmény. Időkben mindenki nagyon közel autózott egymáshoz, tizedek voltak közöttünk, így inkább a rajt és a joker döntött. Előbbi nem nagyon sikerült jól az elődöntőben és a döntőben. Utolsóként fordultam el, de egy jó jokerral és egy előzéssel a harmadik helyen sikerült begurulnom az autóval. Nagyon gyorsak voltak a többiek is, úgy gondolom, hogy egy tisztességes, jó versenyen vagyunk túl. Nyirád a következő verseny helyszíne, az én kedvenc itthoni pályám, szeretnék jobb eredményt elérni ott” – állította Bence.

A csapat második újonca, Bagaméri Réka egy Suzuki Swifttel áll rajthoz az idén az RX bajnokság junior kategóriájában. A fejlődését mi sem mutatja jobban, hogy élete második versenyén máris dobogóra állhatott a lányok között.

„Igazi adrenalin bomba volt számomra az egész hétvége. Életem második versenyén minden tekintetben fel tudtam venni a versenyt a junioros lányokkal, sőt a középmezőny tapasztaltabb pilótáival is. Sokáig még a döntőbe jutás is elérhető lett volna, de sajnos az elődöntőben kilöktek a pályáról. Összességében teljesen elégedett vagyok, sokat gyorsultam és ez nagy önbizalmat ad most nekem. Egy dolog miatt sírok kicsit, hogy szegény versenyautómnak nincs egyetlen ép porcikája sem, de hát a junior mezőny már csak ilyen” – mondta Bagaméri Réka.

A Korda Racing csapatvezetője elárulta, alig hiszi el, hogy a máriapócsi remeklést is sikerült a csapatnak felülmúlnia, ráadásul ezúttal már három kategóriában sikerült győznie versenyzőinek.

„Nem állok messze a valóságtól, ha azt mondom, eddig álomszerű, amit a csapat nyújt. A múltkor azt mondtam, hogy részemről akár be is fejeződhetne a bajnokság. Most annyiban módosítom mindezt, abban bízom, hogy ez a szép álom minél tovább fog tartani. Zsófi pazarul versenyzett egész hétvégén, és ezúttal minden klappolt, így a végén megszerezte pályafutása első győzelmét, amit meglátásom szerint sok fog követni. Három kategóriagyőzelem, ami akár több is lehetett volna… De ne legyünk telhetetlenek! Máté igazi csapatkapitányként versenyzett, Sami bizonyította, a legjobbak közé tartozik, míg az öccse, Domonkos ezúttal másodpercekkel maradt le az újabb sikertől. A két Bagaméri, Réka és Bálint rengeteget fejlődött már az előző versenyhez képest is, míg a másik Réka kis híján szintén nyert, de van egy nővére, aki nagy küzdelemben ugyan, de még legyőzte őt. Nagyon örülök Blaha Máté sikeres visszatérésének, benne is ott van a győzelem lehetősége, csak kell neki egy-két verseny, míg lehullik róla a rozsda” – jelentette ki Spitzmüller Csaba.


A Korda Racing együttműködő partnerei: Hertz – Mercur Rent a Car Kft, Tesco Biztosítás, Corax-Bioner Zrt., Harmata-94 Kft., Benks Kft., Benks-Hyper Kft., Wolf Akadémia Kft., Novo-Fire KFt., Sun&Fun Holidays Kft, Hetech Tren Kft, Generalkommandó