Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Hivatalos: Fernando Alonso készül a 2020-as Dakar Rallyra

Hivatalos: Fernando Alonso készül a 2020-as Dakar Rallyra

Fotó: Toyota Gazoo Racing

A Toyota ma hivatalosan is bejelentette a kétszeres F1-es világbajnok felkészülési programját.

Az elmúlt hónapokban mi is többször foglalkoztunk azzal, hogy Fernando Alonso következő nagy kihívása a Dakar Rally lehet. A kétszeres Formula-1es világbajnok, kétszeres Le Mans-i 24 órás győztes, Endurance világbajnok versenyző az autósport egy számára teljesen ismeretlen részében próbálja ki magát az elkövetkező hónapokban.

A 38 éves spanyol versenyző augusztus 20-23. között ismét Dél-Afrikában teszteli a Toyota Hiluxot. Utána részt vesz a Dél-Afrikai Tereprali Bajnokság ötödik fordulóján, a Harrismith 400-on.

Glyn Hall, csapatvezető: „Márciusban egy sikeres kétnapos tesztet csináltunk Fernandoval Dél-Afrikában, ami értékes tapasztalatnak bizonyult. Fernando nem csak élvezte, hanem azt is láttuk rajta, hogy egyre jobban alkalmazkodik mindenhez. Egyértelmű volt, hogy Fernando felkészülten jött a tesztre és nyitott volt mindenre, amit mutattunk neki. A tereprali teljesen új Fernando számára, de biztos vagyok benne, hogy rendelkezik a készségekkel ahhoz, hogy megbirkózzon ezzel. Mint regnáló Dakar-győztes csapat, akiknek nagy múltjuk van a terepraliban, biztos vagyok benne, hogy jól együtt tudunk dolgozni Fernandoval és fel tudjuk készíteni az elkövetkező hónapokban.”

Fernando Alonso: „Nagyon izgatott vagyok, hogy folytathatom a Toyota Gazoo Racinggel. Együtt annyi sikert értünk el azóta, hogy 2017-ben először vezettem a Toyotat, két Le Mans-i győzelem, WEC bajnoki cím. Az év elején belekóstolhattam a terepraliba, ami nagyon jó volt és folytatni akartam. Tudtam, hogy ez egy teljesen más tapasztalat lesz számomra, egy meredek tanulási folyamattal, de a Hilux annyira nagyszerű, sok magabiztosságot adott és folyamatosan tudtam javulni. Nagyon várom a következő hónapokat, az edzéseket és a csapat megismerését. Mindig is azt mondtam, hogy új kihívásokat akarok az autósport különböző területein és ehhez egy nagyszerű csapatom van.”

A 2020-as Dakar Rallyt Szaud-Arábiában rendezik, ahol a hírek szerint az ötszörös Dakar-győztes Marc Coma lehet Fernando Alonso navigátora.