Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Hivatalos: 2020-ban Szaúd-Arábiában rendezik a Dakar Rallyt

Hivatalos: 2020-ban Szaúd-Arábiában rendezik a Dakar Rallyt

Fotó: Red Bull

Immár a szervezők is megerősítették az új helyszínt.

A RallyFans.hu már február 19-én beszámolt róla, hogy a 2020-as Dakar Rally egyik lehetséges helyszíneként Szaúd-Arábia is felmerült. Azóta egyre több helyről érkeztek olyan hírek, hogy valóban a Közel-Keleten rendezik a jövő évi versenyt. A találgatásnak vége, a versenyt szervező ASO ma hivatalosan is bejelentette, hogy a 2020-as Dakar Rallyt Szaúd-Arábiában rendezik.

Harminc év afrikai és tíz év dél-amerikai versenyzés után új fejezet kezdődik a titokzatos szaúd-arábiai sivatagban.” – áll a közleményben.

„Országunk rendkívül elhivatott a sport iránt, így izgatottan közölhetem, hogy ez a nagyszerű, egész világot elvarázsoló esemény a szaúdi királyságba érkezik jövőre” – fogalmazott Abdulaziz bin Türki al-Szaud herceg, az ország sportminisztere, aki szerint a verseny minden résztvevő számára felejthetetlen élmény lesz, melynek során felfedezhetik Szaúd-Arábia természeti szépségeit is.

A szervezők április 25-én szolgálnak további részletekkel.