Skip to content
Főoldal / Kamion Eb / Herczigék nyerték a Miskolc Rallyet, Kiss Norbi balszerencsésen kezdte az évet

Herczigék nyerték a Miskolc Rallyet, Kiss Norbi balszerencsésen kezdte az évet

A 22. Hell Miskolc Rallye és a kamion Eb mai spilbergi történéseinek összefoglalója.

A 22. Hell Miskolc Rallyen Herczigék kapásból az elején elgumizták magukat, majd volt egy korai rajtjuk, így az első napot a 6. helyen fejezték be. Hadik Andrásék a második gyorsot még megnyerték, de utána megállt az autójuk és kiestek. Az első nap után Janika vezetett a hazai pályán versenyző Kazár Miklósék valamint Vincze Ferencék előtt. Ifj. Kiss Lászlóék zárták a napot a negyedik pozícióban.

A szombati folytatás már nem sikerült ilyen jól Ifj. Kiss Lászlóék számára, Bükkszentlászlón beestek. A következő, garadnai gyorson Velenczei Ádámék is estek. Szerencsére mindegyik páros jól van. Délelőtt Herczigék megközelítették a még mindig élen álló Janikáékat, hátrányuk 3,4 mp volt az utolsó kör előtt. Spiciék váltóhiba, Ollé Sasáék pedig egy kicsúszás miatt vesztettek sok időt.

A második kör közepén Herczigék átvették a vezetést, amit nem is engedtek ki a kezükből és több mint 15 mp előnnyel nyertek Janikáék előtt. Kazárék állhattak fel a dobogó alsó fokára.

A 22. Hell Miskolc Rallye ideiglenes végeredménye:
1. Herczig Norbert / Igor Bacigal Skoda Fabia R5 1:20:04.2
2. Tóth János / Szőke Tamás Peugeot 208 T16 R5 +16.8
3. Kazár Miklós / Ferencz Ramón Ford Fiesta R5 +55.6
4. Vincze Ferenc / Kuti Péter Mitsubishi Lancer Evo IX R4 +2:38.8
5. Balogh János / Holczer Dániel Mitsubishi Lancer Evo IX +2:52.4
6. Rongits Attila / Hannus László Mitsubishi Lancer Evo IX +3:27.5
7. Trencsényi József / Verba Gábor Ford Fiesta R5 +3:56.0
8. Spici / Béres László Mitsubishi Lancer Evo X R4 +4:15.9
9. Nagy Mátyás / Nagy Tamás Mitsubishi Lancer Evo IX +4:32.0
10. Kovács Antal / Istovics Gergő Ford Fiesta R5 +4:48.4

A kamion Európa-bajnokság is kezdetét vette a hétvégén. Kiss Norbi a várakozásokon felül teljesítette első időmérőjét új csapatánál, a tankpool24 Racing Teamnél. Az új kamion még nem készült el, így a kétszeres Európa-bajnok a tavalyi Mercedessel szerezte meg az 5. rajthelyet. Előtte Ryan Smith végzett az OXXO Racing MAN-jával. A polet Hahn szerezte meg.

Az első futamon Smith jól kapta el a rajtot és harmadikként intették le, de utólag kapott egy 30 mp-s büntetést, így csak 11. lett. Kiss Norbi Smith büntetése után a 8. lett, a versenyen nagyot csatázott Lackoval. A versenyt Hahn nyerte.

A második futam még rosszabbul alakult számukra. Kiss Norbi a fordított rajtrács miatt a poleból indult, de hamar két kamion közé szorult és visszaesett. Majd Ellen Lohr keresztben álló kamionját nem tudta kikerülni, így kiesett. Smith a kavicságyon keresztül próbálta kikerülni egyik versenyzőtársát, ám a kavicságy megfogta az MAN-t, így ő is kiesett. Ezt a futamot Reinert nyerte.