Skip to content
Főoldal / ERC / Hatodik forduló: Csehország

Hatodik forduló: Csehország

Fotó: ERC

A legendás Barum Ralira ismerősként térnek vissza Herczig Norberték, a pályákat tavaly már megismerték, de erre az évre is maradt újdonság.

A MOL Racing Team párosa a 220 kilométernyi gyorsasági szakasz feléről már elkészítette az itinert, a gyorsaságik másik fele viszont új lesz ebben az évben. Ennek ellenére Herczig Norbert jó érzésekkel utazott az év harmadik aszfaltos versenyére:

Ugyanazt érzem, mint a Kanári-szigetek előtt. Ott köszöntek vissza leginkább a tavalyi emlékek, és tudtunk építeni a 2018-as itinerre. Ismerős pályákon mentünk, ahol sokat tudtunk gyorsulni. Itt is ezt várom, már tavaly is, ott ahol nem volt gondunk jó tempóra voltunk képesek, most pedig további gyorsulást várok.”

Kedden a szokásos verseny előtti teszten vett részt a csapat, ami sajnos az idei év többi tesztjéhez hasonlóan most sem sikerült zökkenőmentesre.

„Elrajtoltunk, és egy kilométer után elágazott a pálya. Egy hosszabb és egy rövidebb szakasz közt lehetett választani. Mi a hosszabbat preferáltuk, de sajnos történt egy baleset, és emiatt az utolsó órákban már nem lehetett ott tesztelni. Úgy látszik idén ezeken a teszteken nincs szerencsénk. Ennek ellenére nincs bennünk hiányérzet, sikerült minden eltervezett munkát elvégezni, így magabiztosan várjuk a rajtot” – mondta Herczig Norbert, majd azt is elárulta, hogy pontosan milyen munkát végez a futam előtti teszten a csapat. „Készültünk többféle verzióra. A kvalifikáció más beállítást igényel, mint a versenyen szereplő gyorsaságik, ezeket is kipróbáltuk. Gyakoroltunk arra az eshetőségre, hogy mi történik akkor, ha leesik az eső.  Kipróbáltuk a vizes beállításokat, különböző hasmagasságokkal mentünk, különböző gátlóbeállításokat teszteltünk, illetve modelleztük azt is, hogy két gyorsasági között mi, milyen módosításokat tudunk elvégezni akkor, ha hirtelen változnának a körülmények.”

Tavaly megtanulta a Herczig-Ferencz kettős, hogy a Barumon nem lehet előre tervezni, az időjárás bármikor megváltozhat, a black ice-nak is nevezett cseh aszfalt pedig pokolian tud csúszni, így a jó beállítások különösen fontosak. Csakúgy, mint a megfelelő gumik, ezért a Michelin kínálatának minden tagjából alaposan bespájzolt a csapat.

Egyre jobban kezdjük érezni a Michelin abroncsokat. A Kanári-szigeteken már megszereztük az aszfaltos tapasztalatot velük, így a Barumon már a Volkswagen Polo GTI-vel is a korábbi ismeretek birtokában választhatunk a keverékek közül. Most már „csak” jól kell tudnunk dönteni” – mondta Norbi.

A mezőny a megszokott Barum színvonalat hozza majd. 34 darab R5-ös autó adta le a nevezését, és az ERC élmezőny mellett a cseh menők is komoly ellenfélnek számítanak, hiszen hazai pályán pokoli tempóra képesek. A tradíció is az ő oldalukon áll, már 1971-ben az első Barum Ralin is egy cseh versenyző, Jan Halmazna diadalmaskodott egy Skoda 1000 MB-vel. Most is ott lesz a mezőnyben az elmúlt négy futam győztese Jan Kopecky, aki négyes rajtszámmal indul, míg Herczig Norberték Volkswagenjére ezúttal a 6-os került. A MOL Racing Team mellett még két magyar páros is ott lesz a versenyen, így egy kisebb magyar küldöttségnek szurkolhatnak a helyszínre látogató ralirajongók, akik minden bizonnyal szép számmal ott lesznek a pályák mentén.

„A Barumon mindig sok a magyar szurkoló, mi pedig szeretettel várjuk őket, remélem, sokan eljönnek majd a szervizparkba is. Mindig jó érzés találkozni a hazai szurkolókkal, rengeteg erőt ad nekünk a támogatásuk” – fogalmazott Herczig Norbert, ám az elvárások terén már óvatosabb volt. „Szeretnénk jót autózni. Ahogy az idei versenyek mindegyike előtt, most is azt szeretném, hogy jó érzésekkel szálljunk ki a céldobogó után az autóból. Ha sikerül jó időket autózni, tartani az élmezőny tempóját, és látjuk a fejlődést az elmúlt évhez képest, akkor meglesz ez az érzés.”

A verseny szokás szerint a péntek esti szuperspeciállal kezdődik, majd szombaton nyolc, vasárnap pedig hat gyorsasági vár a mezőnyre.