Skip to content
Főoldal / WTCR / Három autóval indul a Zengő Motorsport a WTCR-ben

Három autóval indul a Zengő Motorsport a WTCR-ben

Két magyar és egy külföldi versenyző indul az új Cuprákkal.

Már egy ideje tudni lehetett, hogy a Zengő Motorsport idén visszatér a WTCR-be. A csapat már korábban bejelentette Boldizs Bence érkezését.
Ma a Mol által támogatott csapat bejelentette, hogy három autót indít idén a túraautó-világkupán.

Boldizs Bence mellett Kismarty-Lechner Gábor és Mikel Azcona fogja a zengős Cuprákat vezetni.
A Zengő Motorsport szeptember elején veszi át az új autókat, így tesztelni nem lesz idejük.

A 24 éves Mikel Azcona 2018-ban megnyerte a TCR Europe bajnokságot, tavaly pedig a hatodik helyen fejezte be a szezont a WTCR-ben, ahol futamot is nyert.

„Két hete még azt hittem idén nem tudok indulni a WTCR-ben, de végül sikerült megállapodnunk a Zengő Motorsporttal. Várom már, hogy elkezdődjön a szezon, főleg, mert az új Cupra Leon Competición-t fogom vezetni, az autó sokkal jobb mint az elődje” – mondta a spanyol.

Kismarty-Lechner Gábor közel 20 éves versenyzői pályafutással a háta mögött debütál idén a WTCR-ben.
„Közel 44 éves vagyok és idén fogok debütálni a WTCR-ben. A pédám is mutatja, hogy sosincs későn, ha van egy nagy álmod. Köszönöm a Zengő Motorsportnak ezt a lehetőséget. Nincsenek nagy elvárásaim, de a legjobbomat fogom nyújtani, valamint szeretnék a tapasztalatommal segíteni a fiatal csapattársaimnak.”

A WTCR idei szezonja szeptember 12-13. között a Salzburgringen kezdödik, a Hungaroringre októberben jönnek.