Skip to content
Főoldal / ORB / Győzelemmel kezdett Wirtmann

Győzelemmel kezdett Wirtmann

Wirtmann Ferenc Orfű Rally 2021

Győzelemmel kezdte az idei évet Wirtmann Ferenc és Kerekes Joti az Országos Historic Ralibajnokság első futamán, az Orfű Ralin.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a D csoportot és az abszolút értékelést is megnyerte, abszolútban a kilenc gyorsasági szakaszból hétszer voltak a leggyorsabbak a Ford Escort Mk II-essel. 

„Jó volt végre versenyezni – mondta Wirtmann. – Fél éve nem ültünk versenyautóban. A műhely körül mentem vele párat, gondoltam, Pécsre megyünk, ismerem a pályákat, mi bajom lehet? Hát az első pár gyorsaságin azért éreztem, hogy nem vagyok olyan bátor, mint tavaly az utolsó versenyen. De gyorsan belerázódtunk.

Nagyon jó lett a historic mezőny, 18-an indultunk, és Fehérvári Csaba Mitsubishi Galantjával igen komoly ellenfelet kaptunk. Össze kellett szednünk minden tudásunkat, hogy nyerjünk. 

Az Escort nagyon jól viselkedett, egyetlen egyszer sem nyitottuk ki a motorháztetőt, csak tankolni kellett bele. Jól sikerült a téli felkészülésünk, a szerelő srácok és a főkonstruktőr úr is jó munkát végzett. 

A szakácsunkkal is elégedettek voltunk. Megkértem, hogy a szokásos ötfogásos ebéd helyett, ha lehet, csak egy kis csirkét és zöldséget készítsen. Öt kiló csirkét sütött ki nekünk, úgyhogy megint volt pihegés a szervizparkban. 

Örülök, hogy győzelemmel kezdtük az évet. Tavaly defekttel indítottunk, amit elég nehéz volt ledolgozni. Most szorosabb bajnokságra számítok, úgyhogy még fontosabb volt a jó kezdés. 

Májusban, az Ózd–Eger Ralin találkozunk.”

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax