Skip to content
Főoldal / WTCR / Gabriele Tarquini visszavonul

Gabriele Tarquini visszavonul

Gabriele Tarqunin Hyundai i30N TCR 2019 Hungaroring

Az idei az utolsó teljesen szezonja a Hyundai 59 éves versenyzőjének.

A hétvégi adriai WTCR forduló mai sajtótájékoztatóján jelentette be visszavonulását Gabriele Tarquini. A túraautózás legendája a teljes szezonos versenyzéstől vonul vissza, azt elismeri, hogy egy-egy alkalommal még autóba ülhet. Erre már keresik a módokat jelenlegi csapatával, a Hyundai Motorsporttal.

Gabriele Tarquini 1984-ben megnyerte a gokart Vb-t, majd az együléses szériákban is sikeres volt, így eljutott a Formula-1-ig. Itt többnyire sereghajtó csapatoknál indult és a 78 futamból mindössze 38-on sikerült rajthoz állnia (akkoriban még elő kvalifikáció is volt). Egyetlen pontot sikerült szereznie.

1994-ben váltott túraautózásra, és rögtön bajnok lett a BTCC-ben az Alfa Romeoval. 2003-ban szintén az olasz márkával nyerte meg a túraautó Európa-bajnokságot (ETCC). 2009-ben már a SEAT-tal diadalmaskodott a túraautó világbajnokságon (WTCC), s lett ezzel minden idők legidősebb FIA világbajnoka.

A WTCR-ben a Hyundai i30N TCR fejlesztőpilótája volt és az első szezonban, 2018-ban bajnok is lett.

Gabriele Tarquini ünnepli a győzelmét 2019-ben a WTCR hungaroringi versenyén
Gabriele Tarquini ünnepli a győzelmét 2019-ben a WTCR hungaroringi versenyén

“Szomorú vagyok, hiszen egy ilyen hosszú pályafutása alatt az ember azt hiszi, talán sosem jön el ez a pillanat. Azonban az életben mindennek van eleje és vége, elég idős vagyok ahhoz, hogy megértsem ezt” – kezdte Tarquini.

“Az elmúlt években a WTCR egy rendkívül erős bajnokság lett és én egyre gyakrabban küszködtem az időmérőkön. Bár a versenytempóm meg van még, a spanyol és a magyar verseny között úgy döntöttem ideje befejezni.”

“Fontos volt nekem, hogy ezt a hazai versenyemen, Olaszországban jelentsem be. Nem akarok most elkezdeni köszönetet mondani mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a hosszú pályafutást, mert biztosan ki felejtenék valakit. A lista nem rövid kezdve a családomtól egészen a Hyundai Motorsportig” -folytatta az olasz legenda.

“A Hyundai Motorsportot szerettem volna utolsó csapatomnak, mivel remek munkát végeztünk. Egy fehér papírral kezdtük és megalkottuk a Hyundai i30N TCR-t, amivel megnyertem az első versenyt, majd a bajnokságot. A kapcsolatunk nagyon erős.”

“Nem akarom teljesen abba hagyni a versenyzést. A versenyzés olyan számomra mint a drog, szóval lassan kell leszoknom. Már beszéltem a Hyundai Motorsporttal, hogy mit tudnánk csinálni a jövőben” – zárta Tarquini.

Gabriele Tarquini neve a WTCR bajnoki trófeáján
Gabriele Tarquini neve a WTCR bajnoki trófeáján