Skip to content
Főoldal / Tereprali / Fantasztikus versenyt ígér a szervező a 2021-es szezonnyitóra

Fantasztikus versenyt ígér a szervező a 2021-es szezonnyitóra

Riverside Baja

Pápocra és környékére költözik az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Riverside Baja.

Egy hónap múlva – május 7-től 8-ig – végre-valahára elrajtol a 2021-es Közép-Európai Zóna
Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, és utóbbi esetében a Pápocon és
környékén rendezendő Riverside Baja lesz az idénynyitó versenye. A versenynek idén több
érdekessége is lesz: az autós és kamionos mezőny mellett induló motorosok számára egy
kupasorozatot írtak ki, míg a kétnapos viadalon összesen hét szelektív szakaszon küzdhet
meg egymással és a pályával a remélhetőleg minél nagyobb létszámú magyar és
nemzetközi mezőny.

A Tereprallye versenynaptárába 2014-ben került be először a Riverside Baja, és a debütálás
azonnal történelmire sikeredett, hiszen a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt
törölni kellett az utolsó szakaszt, míg 2019-ben, a jubileumi ötödik versenyen – szintén az
eső miatt – az eredetileg kijelölt pályákat teljesen meg kellett változtatni. Tavaly pedig,
ugyanúgy, mint a többi viadal, a vírushelyzet miatt elmaradt a Riverside Baja, azonban idén
végre megrendezésre kerül immár hatodik alkalommal, ráadásul a hat állomásból álló Nyílt
Magyar Tereprallye Bajnokság szezonnyitójaként. Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja
rendezője elárulta, a viadal történetének legjobb versenyét szeretné május 7-én és 8-án
megrendezni.

„A verseny jelentősen megújul az eddigiekhez képest, hiszen egyrészt Magyargencs helyett
immár az a Pápoc ad nekünk otthont, ahol korábban már a HunGarian Baja Világkupa futam
egyik szakaszát is bonyolítottuk, és a település nagyon szívélyesen fogadott bennünket. Idén
a megszokott három nap helyett csak kétnapos lesz a Riverside Baja, aminek az lesz az egyik
különlegessége, hogy a tereprallye esetében a kettőszázötven kilométer szelektív szakasz
mellé mindössze alig több mint tíz kilométeres összekötő szakaszt használunk, amely egy
ekkora verseny esetében egyedülálló. Másrészt végre a motorosok számára sikerült egy
kupasorozatot kiírnunk, így már ők is komoly tétért fognak együtt száguldani az autós,
kamionos, quados és side by side-os versenyzőkkel együtt” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

A szakember állítja, a lehető legjobb körülmények várják a csapatokat és a versenyzőket, és
biztos lehet abban mindenki, fantasztikus szezonnyitó vár mindenkire. A kétnapos versenyen
egyébként péntek déltől szombat estig élvezhetik a legjobb hazai és a magyar
bajnokságban induló külföldi tereprallye versenyzők küzdelmeit a nézők, akik számára
természetesen – ha az egészségügyi szabályok erre lehetőséget adnak – díjtalan lesz a
belépés a szervizparkba és a kijelölt nézőpontokra. A főszervező hozzátette, bízik abban,
hogy a tavalyi év kimaradása után megdőlhet a részvételi rekord a Riverside történetében.
 
Természetesen az utánpótlásképzés is folytatódik a tereprallye-ban, és az idénynyitó előtt
egy héttel, május 1-én Tabajdon rendezik meg 2021-ben első alkalommal a tereprallye
Majáliskolát és tesztet, ahol a gyakorlat mellett elméleti oktatásban is részesülnek a
résztvevők.