Skip to content
Főoldal / WRC / Evans az élen Portugáliában, Loeb és Ogier kiesett

Evans az élen Portugáliában, Loeb és Ogier kiesett

Elfyn Evans WRC Portugál Rally 2022
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull

A Portugál Rally pénteki napjának az összefoglalója.

Sébastien Loeb Pumájának ajtaja a pénteki második szakaszon nem záródott rendesen, így rengeteg por jutott az autóba. Ennek ellenére az első kör végére átvette a vezetést a Portugál Rallyn. Utána viszont hamar véget ért a versenye, miután a délutáni első gyorson a rajt utáni első bal kanyarban nekicsúszott egy betonnak és kitörte az autó jobb hátsó kerekét.

Sébastien Ogier számára sem alakult jobban a nap. Délután már feljött a harmadik helyig, de utána volt két defektje, a második után már nem tudta befejezni a szakaszt.

Loeb kiesése után Elfyn Evans visszavette a vezetést, amit meg is tartott a nap végéig. Mögötte csapattársa, Kalle Rovanpera zárta a napot. A fiatal finnre várt ma a pálya takarítás, lévén ő vezeti a bajnokságot. Ennek ellenére délután fel tudott iratkozni a szakaszgyőztesek közé. A finn lemaradása 13,6 másodperc. Az idén első WRC futamán induló Dani Sordo a harmadik, már jelentősebb 44,4 mp hátránnyal.

Őket három fiatal követi Takamoto Katsuta, Gus Greensmith és Pierre-Louis Loubet révén. Loubet délután egy elágban túlcsúszott és a por miatt nehezen találta a helyes irányt. Greensmithnek pedig egy defektje volt, szerencséjére a gyors vége felé kapta, így nem vesztett vele sok időt.

Thierry Nueville a hetedik helyre csúszott miután etapon kitört a kereke, tudta folytatni a versenyt, de hajtás gondokkal küzdött. Craig Breen tanyázik mögötte, aki megpördült és a saját pora miatt kellett várnia közel egy percet.

Adrien Fourmaux három kiesés után érthetően a célba érést és a pontszerzést tűzte ki célul. A kilencedik helyen zárta a pénteki napot. Mögötte Ott Tanak zárja a pontszerzők sorát. A Hyundai észt versenyzőjének szintén két defektje volt.

A WRC2-ben Andreas Mikkelsen vezet Teemu Suninen és Yohan Rossel előtt.

Szombaton hét gyorsaságival folytatódik a Portugál Rally.

A WRC Portugál Rally 2022 állása a pénteki nap után ITT tekinthető meg.