A pénteki nap történéseinek az összefoglalója.
Az Észt Rally első pénteki szakaszán a verseny tavalyi győztese, Ott Tanak érte el a legjobb időt és átvette a vezetést összetettben. A következő gyorson egy defekt miatt közel fél percet vesztett. A negyedik gyors a verseny végét jelentette számára miután a szakasz elején lecsúszott az útról és két defektet is kapott. Mivel nem volt több pótkereke a verseny feladására kényszerült.
Kalle Rovanpera a negyedik gyorson szerezte vissza a vezetést, és végül 8,5 másodperc előnnyel az élen zárta a pénteki napot. Craig Breen mögött csapattársa, Thierry Neuville a harmadik. A belgának is volt egy defektje, a lemaradása már közel egy perc. Az egész nap pályát takarító Sébastien Ogier a negyedik. A 100. WRC futamán induló Elfyn Evans az ötödik, úgy, hogy két túlcsúszása is volt.
A hatodik helyen az egyetlen talpon maradt Forddal Teemu Suninen áll. A finn versenyzőnek előbb egy defektje volt, majd technikai hibával küzdött. Gus Greensmith a negyedik szakaszon esett ki technikai hiba miatt. Takamoto Katsuta a negyedik gyors után kiállt, miután navigátorának, Dan Barrittnak a háta megsérült egy ugratás után.
Pierre-Louis Loubet áll a hetedik helyen, akit a WRC3 éllovasa, Alexey Lukyanuk követ. A WRC2-öt vezető Andreas Mikkelsen a kilencedik, míg az első tízet Emil Lindholm zája.
Az Észt Rally szombaton kilenc gyorsaságival folytatódik.
WRC Észt Rally állása a pénteki nap után:
1. #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota Yaris WRC 1:06:54.4
2. #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Hyundai i20 Coupe WRC +8.5
3. #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 Coupe WRC +53.4
4. #1 Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) Toyota Yaris WRC +59.4
5. #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota Yaris WRC +1:15.1
6. #3 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Ford Fiesta WRC +3:14.9
7. #7 Pierre-Louis Loubet / Florian Haut-Labourdette (FRA) Hyundai i20 Coupe WRC +3:21.5
8. #38 Alexey Lukyanuk / Yaroslav Fedorov (RUS) Škoda Fabia Rally2 evo (WRC3) +3:45.0
9. #20 Andreas Mikkelsen / Ola Fløene (NOR) Škoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +4:04.9
10. #34 Emil Lindholm / Reeta Hämäläinen (FIN) Škoda Fabia Rally2 evo (WRC3) +4:29.6