Skip to content
Főoldal / DTM / Di Resta és Eriksson volt az éjszaka ura

Di Resta és Eriksson volt az éjszaka ura

Fotó: DTM

A DTM misanoi hétvégéjének az összefoglalója.

Szombaton Paul di Resta szerezte meg az első rajtkockát, amit győzelemre is tudott váltani. Ezzel ő nyerte e DTM történetének első éjszakai versenyét. A verseny során Daniel Juncadella, Augusto Farfus és Philipp Eng is állt az élen. A biztonsági autó kétszer is a pályán járt. Előbb a bajnokságot vezető Garry Paffett ütközött Edoardo Mortarával, majd nem sokkal később René Rast és Jamie Green ért össze. A verseny végén Robin Frijns roham tempóban zárkózott fel Mortarara. Az utolsó körben meg is tudta előzni, ezzel a második hellyel első dobogóját szerezte a DTM-ben. Paffettet kiesése után egy pontra megközelítette di Resta. A BMW szabadkártyás versenyzője, Alex Zanardi a 13. lett.

Vasárnap Loic Duval első pole pozicióját szerezte a DTM-ben. Ennek sokáig nem örülhetett, a rajtot nagyon elrontotta és többen is megelőzték. A mezőny nagy része már letudta a kötelező cserét, amikor megérkezett az eső, így mindenki ment vissza a boxba egy extra kiállásra. Ebből és a Lucas Auer balesete után beküldött biztonsági autóból profitált a 12. helyről induló Joel Eriksson. A lehető legjobbkor volt kint cserélni, így mire a verseny végén a még nem cserélők is kilátogattak a boxba, az élen találta magát. A BMW újonc versenyzője első diadalát aratta a DTM-ben. Mortara és Rast állhatott még a dobogóra. Alex Zanardi volt az utolsó a mezőnyben, aki csak egyszer járt a boxban, így az ötödik helyen ért be. A szabályok értelmében pontot nem szerezhetett.
A hatodikként be érő Di Resta átvette a vezetést a bajnokságban, miután Paffett ismét nem szerzett pontot.