Skip to content
Főoldal / Dakar Rally / Dakar Rally: 2021-től Jordánia és Egyiptom is csatlakozhat

Dakar Rally: 2021-től Jordánia és Egyiptom is csatlakozhat

Fotó: Red Bull

A versenyigazgató beszélt erről.

Az idei volt az első Dakar Rally, ami mindössze egyetlen országot (Perut) érintett. A 2020-as Dakar Rally-t pedig csak Szaúd-Arábiában rendezik. A szervező ASO azonban szeretne visszatérni a verseny hagyományaihoz és egy több országon áthaladó versenyt rendezni.

Amióta felröppentek a hírek, hogy Szaúd-Arábia rendezheti a Dakar Rallyt azóta szólnak a pletykák Jordániáról is. Az ország képviselői már felvették a kapcsolatot a rendezővel. Jordánia is új helyszín lenne a verseny történetében.

Egyiptom neve is felmerült. Számukra nem ismeretlen a Dakar Rally, hiszen 2000-ben Kairóban a piramisok lábánál volt a befutó. 2003-ban visszatért a mezőny, akkor Sarm es-Sejkben volt a cél.

„A Szaúd-Arábiával kötött megállapodásunk öt évre szól, de van lehetőség arra is, hogy a második évben más országok ellátogasson a verseny. Csak jövőre versenyzünk kizárólag Szaúd-Arábiában, utána más lehetőségeket is megvizsgálunk.” – kezdte David Castera versenyigazgató.

„Ott van például Jordánia. Az elmúlt napokban beszéltem az ország képviselőivel, és arra kértek minket, menjünk oda versenyezni. Vagyis más országok is szeretnének bekapcsolódni a versenybe, és erre meg is van a lehetőség.”

„Egyiptom is jó választás lehet, mert közel van Szaúd-Arábiához. Tudjuk, nem lesz könnyű összehozni, de egyértelmű, hogy más országok is csatlakozhatnak.”