Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Dakar 2020: Sorozatban 11. győzelmére hajt a Hino

Dakar 2020: Sorozatban 11. győzelmére hajt a Hino

Fotó: Hino

Két különböző típussal készülnek a 28. Dakarjukra.

A 2020-as már a 42. Dakar Rally lesz. A Hino – Japán vezető kamion márkája – pedig sorozatban 28. alkalommal indul a versenyen. A 10 liter alatti géposztályban pedig sorozatban a 11. győzelmükért hajtanak. Mindemellett szeretnének az abszolútban is minél előkelőbb helyen célba érni. A Hino, amikor indult a Dakaron legalább egy kamionjuk mindig meglátta a célt, ez is fontos célkíntűzés a csapat számára.

Yoshimasa Sugawara Szaúd-Arábiában már csak csapatvezetőként lesz jelen, miután visszavonult a versenyzéstől. Korábban 35 egymást követő Dakaron indult (motorral, autóval és kamionnal). A csapat első számú versenyzője fia, Teruhito Sugawara lesz.

Teruhito Sugawara már 21 Dakaron van túl. Eleinte apukájának navigált. Az elmúlt 15 évben már átült a volán mögé. Ez idő alatt mindössze kétszer nem fért be az első tizenötbe.

Teruhito Sugawara indul a Hino500-al, míg Ikuo Hanawa a Hino600-al. Utóbbi az észak-amerikai piacra készült csőrös változat. Előbbiben manuális váltó van, míg utóbbit automata váltóval szerelték. Mindkét kamionban egy 9 literes hat hengeres motor van, melynek teljesítménye 750 lóerő.

Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy a korábbi két fős legénység helyett a 2020-as Dakaron már mindkét kamionban három ember lesz. Ez segít a felmerülő problémák gyorsabb megoldásában.