Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Dakar 2020: Prokop versenye már a rajt előtt majdnem véget ért

Dakar 2020: Prokop versenye már a rajt előtt majdnem véget ért

A Marokkó Rallyn elszenvedett bukás komoly gondokat okozott a csapatnak.

Martin Prokop neve azért is csenghet ismerősen sokak számára, hiszen a HunGarian Bajan rendszeres résztvevő. A 2018-as Dakaron a hetedik lett, míg egy évvel később a hatodik helyen fejezte be Peruban a Dakart. A top 5-öt célozta meg a csapat a 2020-as Dakaron, de a Marokkó Rally majdnem átírta a forgató könyvet.

Martin Prokop és navigátora, Jan Tomanek nagy sebességnél borultak a Marokkó Rally harmadik szakaszán. A Shrek 2-ként elhíresült Ford Raptor megsemmisült, míg Jan Tomanek súlyosan megsérült. Az is felmerült, hogy Prokop nem indul a 2020-as Dakaron. Végül mégis az indulás mellett döntött, Viktor Chytka fogja neki az itinert diktálni, akivel korábban már versenyeztek együtt az Abu Dhabi Desert Challenge-n.

https://www.instagram.com/p/B3UinO4IsWd/

„Rosszul zárult számunkra a szezon. Ez volt pályafutásom egyik legnagyobb esése.  Még az is szóba került, hogy nem indulunk a Dakaron. Örülők, hogy Jan jobban van, otthon gyógyul már, jelenleg úgy tűnik legalább hat hónapos kezelésre van szüksége.”-kezdte a 35 éves cseh versenyző.

„A navigátorom Viktor lesz, akivel az Abu Dhabi Desert Challenge-n együtt indultunk, mivel Jan nem tudott részt venni rajta a tüdőgyulladása miatt. A Dakaron az első 10 versenyző extrém gyors és a legkisebb hibáért is megfizetsz. Bármire készen kell állnod, gyorsnak kell lenned és bíznod kell a technikában. Továbbá szerencsére is szükséged van. Szóval a Dakar lesz a kitartásunknak és a csapatmunkánknak az igazi próbája.”-mondta a korábbi WRC versenyző Prokop.

Prokop csapata számára Szaúd-Arábiában folytatódtak a drámák. Martin Kolomy bukott a shakedownon, megsérült, így nem is tud rajthoz állni. Ezzel Prokop hátvéd nélkül maradt.