Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Dakar 2020: Peterhansel és Brabec is duplázott

Dakar 2020: Peterhansel és Brabec is duplázott

Fotó: X-raid

A kamionosoknál kiesett a címvédő. Fernando Alonso 6. lett a hatodik szakaszon.

Hail ás Rijád között 478 kilométer várt a pihenő nap előtt a versenyzőkre.

A motorosoknál ez a Honda napja volt. Ricky Brabec idei második részsikerének örülhetett, amivel tovább növelte előnyét az összetettben. Csapattársa, Barreda Bort érte el a második legjobb időt. A Honda napját Kevin Benavides árnyékolta be egy kicsit. A nap során ő is az élmezőnyben ment, a cél előtt 44 kilométerrel azonban meg állt technikai hiba miatt. Végül 3 és fél óra hátránnyal ért be. Így Matthias Walkner lett a harmadik 2020-as Dakar hatodik szakaszán.

Toby Price a 400. km körül került bajba, mikor leesett a hátsó gumija. Andrew Short segítette ki végül, de a címvédő az összesítésben ezzel visszacsúszott a harmadik helyre.

Gyenes Emánuel a 34. időt repesztette ma. Az Original by Motul kategóriában ez egy második helyre volt elég. Roman Krejčí az Original by Motul kategória harmadik helyén állt, ma azonban bukott, megsérült a vállán és a verseny feladására kényszerült. Saghmeister Gábor a 95. helyen finiselt ma.

A quadosoknál Simon Vitse idei első szakaszgyőzelmének örülhetett.
SSV-ben Gerard Farrés duplázott, másfél perccel előzte meg az összetettben továbbra is élen álló Chaleco Lópezt.

Szintén másfél perc döntött az autósoknál. Itt Peterhansel volt ennyivel gyorsabb Sainznál. Al-Attiyah lett a harmadik, aki csalódott volt az elért eredménnyel. Al-Rajhi most szó szerint hazai pályán versenyzett hiszen Rijádból származik, ismét a negyedik lett. Fernando Alonso a hatodik legjobb idővel finiselt ma. Sainz előnye az összetettben tovább nőtt. Újabb autó gyulladt ma ki: Edvinas Juskauskasnak a Toyotája a 243. kilométernél.

A kamionosoknál a címvédő Nikolaev ma 06:30kor fejezte be a tegnapi szakaszt és egyből indult a mai szakaszra. 33 kilométer megtétele után újra technikai gondja akadt, és feladta a versenyt.

A mamutoknál Karginov diadalmaskodott, amivel tovább növelte az előnyét. Viazovich a MAZ-zal harmadik lett, a kamazos Shibalov előzte még meg.

Szombaton a pihenő nap következik, vasárnap Rijád és Wadi ad-Dawasir között a 2020-as Dakar leghosszabb, 546 kilométeres szelektívével folytatódik, melyről ITT tudod az élő közvetítésünket követni.

Dakar 2020 állása hat szakasz után:
Motorosok: 1. Ricky Brabec (Honda) 23:43:47, 2. Pablo Quintanilla (Husqvarna) +20:56, 3. Toby Price (KTM) +25:39, … 35. Gyenes Emánuel +5:36:36 … 101. Saghmeister Gábor +18:41:38
Autósok: 1. Carlos Sainz (Mini) 23:33:05, 2. Nasser Al-Attiyah (Toyota) +07:46, 3. Stephane Peterhansel (Mini) +16:18
Quadosok: 1. Ignacio Casale (Yamaha) 30:11:37, 2. Simon Vitse (Yamaha) +35:12, 3. Rafal Sonik (Yamaha) +1:07:17
Kamionosok: 1. Andrey Karginov (Kamaz) 25:06:20, 2. Anton Shibalov (Kamaz) +19:14, 3. Siarhei Viazovich (MAZ) +36:30.