Skip to content
Főoldal / Egyéb autósport / Csomós Mixi harminc új navigátort próbált ki

Csomós Mixi harminc új navigátort próbált ki

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

Nagyon jó hangulatú közönségtalálkozóval zárta a GR Motorsport az idei szezont, ahol több tucat szerencsés szurkoló élhette át, milyen Csomós Mixi mellett ülni a Skoda Fabia R5-ben. A HUMDA Academy versenyzője ezzel is szerette volna megköszönni mindenkinek az idei szurkolást. 

„Reggel, amikor kinéztem az ablakon megijedtem egy kicsit, hogy ebben a hidegben hányan jönnek ki a RabócsiRingre – mondta Csomós Mixi. A félelme nem volt alaptalan, hiszen aki korán érkezett a pályára, még havas szélvédőkkel is találkozhatott Máriapócson. – Az időjárás azonban úgy tűnik, nem riasztott vissza senkit. 

„Nagyon örültem neki, hogy ennyi fiatal, kisgyerek volt kint és szemmel láthatóan jól érezték magukat a rallys közegben. Húsz-harminc szurkolót tudtam vinni a Skoda Fabia R5-ösünkkel. Délután pedig Jagadics Gábor (a GR Motorsport vezetője) megkérdezte, hogy átvenném-e a helyét a Ford Fiesta R5-ben, mert éppen egy betegségből lábalt ki és elfáradt. Örömmel vállaltam, még nekem is nagy élmény volt a Fiestával, murva futóművel menni. 

A szurkolók nagyon élvezték, most is annyi szeretetet kaptunk tőlük, úgyhogy gyorsan elrepült az idő. Szeretnénk hagyományt teremteni a közönségtalálkozóból, és a következőt egy kicsit melegebb időszakban megrendezni.“

Nagy Attila navigátor feladatát ezúttal a szurkolók vették át, de ő ezt egyáltalán nem bánta, sőt, estig lelkesen magyarázta a versenyautó működését a legfiatalabb korosztály számára. 

„Ennyien még soha sem pályáztak az ülésemre, de most az egyszer ezt megtehették – nevetett Ati. – Sok igazi, a sport szerető és értő szurkoló jött ki. Hatalmas élmény volt látni őket, ahogy vigyorogva szállnak ki a versenyautóból. Rengeteg gyerek volt, akiknek mindent meg kellett mutatni, mindent el kellett magyarázni az autókon. Rettenetesen élveztem. 

Összességében talán hatvan szurkoló tudott beülni a négy versenyautó valamelyikébe, rengeteg ajándékot osztottunk ki. Köszönjük a GR Motorsportnak és a RabócsiRingnek, hogy ilyen profin megszerveztek mindent. Példaértékű volt a munkájuk. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a GR Motorsport színeiben versenyzünk és hogy ilyen támogatónk van, mint a RabócsiRing.“

Csomós Miklós és Nagy Attila együttműködő partnerei
GR-Motorsport, RTH Versenyabroncs Kft., a HANKOOK versenyabroncsok Kelet-európai forgalmazója, CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., RabócsiRing Kft., MTE Speciál Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS- Gépész Kft., HUMDA Academy, HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.