Skip to content
Főoldal / ORB / Citroën Rally Team Hungary 2020 – új szezon – új páros!

Citroën Rally Team Hungary 2020 – új szezon – új páros!

Az idei évre egy új egység ülhet be a versenyautóba, élvezve a gyári támogatást és a szakmai hátteret nyújtó TRT Europe segítségét.

Sikeres bemutatkozó évet zárt első szezonján a C3R5 versenyautójával a Citroën Rally Team Hungary csapata, hiszen a Velenczei – Zsiros duó az abszolút harmadik helyen fejezte be a bajnokságot. Az idei évre egy új egység ülhet be a versenyautóba, élvezve a gyári támogatást és a szakmai hátteret nyújtó TRT Europe segítségét. A korábban ralizó, de az utóbbi években inkább a rallycrossban versenyző Lukács Kornél mellé az egyik legtapasztaltabb navigátor, a háromszoros abszolút bajnok Tóth Imre ül be és együtt próbálják minél hamarabb megismerni a versenyautót. Csucsu úgy nyilatkozott, hogy egy régi álma teljesült…

Év végén a dobogón állt a tavaly megalakult Citroën Rally Team Hungary párosa. Az első szezon az autóval szép sikereket hozott, amit az év végi dobogó is bizonyított. Ádám új utat keres karrierjében, ezért új tárgyalásokat kezdett a csapat és ezúton bejelenti: a 2020-as szezonban Lukács CSUCSU Kornél és Tóth Imre neve szerepel majd a hazai ralibajnokságban a Citroën C3R5 versenyautó oldalablakán.

Balkányi György, a Citroën magyarországi ügyvezetője sikeresnek mondja a tárgyalást, ami után az új páros mellett döntöttek: „Nagyon örülünk, hogy egy olyan fiatal versenyzővel tudunk indulni a bajnokságban, akinek van rally és rallycross múltja is. Ez mindenképp jó ötvözet. Ráadásul Csucsu versenyzése nagyon sok szállal kötődik a márkához, hiszen az első hazai, az első Európa-bajnoki és az első világbajnoki futamán is Citroën versenyautókkal versenyzett. Nagyon megtetszett a motivációja, a sport iránti elkötelezettsége és alázata.
Bízom benne, azzal a professzionális háttérrel, amit a csapatunk biztosít neki, a tehetségét még jobban ki tudja bontakoztatni. A csapat és az autó tavaly is bizonyított. A navigátor személye pedig garancia arra, hogy a legtapasztaltabbtól tudjon tanulni. Az elmúlt évben nagyon beváltak, így idén is a PIRELLI gumikat választjukk, ilyen abroncsokat használunk a teljes szezonban. Nyerő lapok vannak Csucsu kezében!”

Arról, hogy milyen eredményeket vár a visszatérő pilótától, így nyilatkozott a csapatvezető, aki már több, mint húsz éve elkötelezte magát a ralisport mellett: ”Nincsenek túlzott elvárásaink az év elején. Meg kell szoknia az autót, a csapatot, a navigátort, újra bele kell csöppennie a rally közegébe, fel kell vennie a versenyek ritmusát. Reményünk és meggyőződésünk, hogy az év második felében már komoly meglepetéseket fog okozni.”

Csucsu így mesél a csapatba kerülésről: „Tavaly a nyirádi rallycross futamon sokat beszélgettem Tóth Imivel, aki gyerekkori bálványom, Turi Tomi navigátora volt. Most felhívott és mondta, hogy lenne egy lehetőség, mennyire érdekelne ez engem. Mindig is a rally volt az, ami a legközelebb állt hozzám, annak ellenére, hogy az utóbbi években inkább a rallycross szakágban versenyeztem.”

Az autóról és a bajnokságról is pozitívan gondolkozik a 29 esztendős pilóta: „Az nyilvánvaló, hogy nincs meg a kellő rutinom R5-ös autóval a versenyzésre, de a motivációm hatalmas. A csapat a lehető legprofibb, Tóth Imi a legtapasztaltabb navigátor. Ennél jobb feltételeket kívánni sem lehetne. Biztos vagyok benne, hogy ilyen háttérrel hamar fel tudom majd venni a kesztyűt az élmezőnnyel. Nagyon gyorsak és nagyon rutinosak a magyar bajnokság versenyzői. Az év első felében a tanulásra kell helyeznem a hangsúlyt, de az év második felére már ott szeretnék lenni az
elejében.„

Nem csak a navigátorról, de a csapatról is rajongással beszél Csucsu: „Amikor a Citroën C2R2-vel mentem az Európa-bajnokságon, már akkor csodálattal néztem a TRT Europe csapatát. Ott arra gondoltam, hogy milyen jó lenne velük versenyezni, örülök, hogy ez most megvalósulhat. Nagyon nagy tapasztalatuk van a versenyautó építésben, üzemeltetésben. A tavalyi évben is bizonyították, hogy minden hátterük adott ahhoz, hogy profi körülmények között versenyezhessük végig a szezont. Bizakodó vagyok velük kapcsolatban is.”

Tóth Imre nevét mindenki ismeri, aki csak egy kicsit is jártas a hazai autósportban. „Jó érzés, hogy újra importőri támogatással versenyezhetek. Az még jobb, hogy a Citroën színeiben tudok indulni egy ifjú, tehetséges pilótával, aki a rallycross pályákon már többször bizonyított. Bízom benne, hogy tudok hozzátenni ahhoz, hogy a raliban is fejlődjön.”

Technikai hiba nélkül végigversenyezni egy szezont… ezt csak kevesen mondhatják el magukról. A tavalyi esztendőben egy vadonatúj fejlesztésű versenyautóval ez sikerült a Citroën Rally Team Hungary-nak! Természetesen ebben hatalmas szerepe volt a TRT Europe egész csapatának, akik a technikai hátteret biztosították. Tagai Tamás csapatvezető így nyilatkozott a szezon előtt: „Az idei évben sok versenyen fogunk indulni a Citroën C3R5 – tel. Ugyan ezek nagy része inkább murvás verseny lesz, mégis tudunk még több tapasztalatot gyűjteni, amit kamatoztathatunk a Magyar Bajnokság futamain is. Örülök az új párosunknak és bizakodva várom az első versenyeket. Szeretnénk hosszú távra tervezni, amibe Csucsu alázatos hozzáállásával, elkötelezettségével remekül illeszkedik, Tóth Imi tudása és tapasztalata pedig kétségtelenül mindenki segítségére lesz.”

Tesztek előzik meg a szezont, hiszen új feladatok várnak a versenyzőpárosra. Az biztos, a rajongók
ebben az esztendőben is népszerű versenyzőknek szurkolhatnak a Citroën C3 R5 versenyautóban!